Az ősrégi gyógymódot, az urkulációt, vagyis a reumás testrész csalánnal való megcsapkodását a modern szakkönyvek is ajánlják. Gyógyító hatása részben épp kellemetlen csípésének köszönhető. Az egész csalánnövény szára, levelének színe és fonákja sertékkel, azaz csípésért felelős szőrökkel borított. A csalán csípéséért az ezekben a sertékben megtalálható, hisztamin nevű anyag a felelős.
A méreganyag órákon át tartó melegségérzetet okoz, a bőr kipirul, megduzzad, vérbő lesz, és így a csalán salaktalanító, vértisztító hatásának köszönhetően a reumatikus panaszokért is felelős húgysav hamarabb kiürül a szervezetből. A gyógynövény egyes gyógyhatásait ma már azonban csak a népgyógyászat tartja számon.
Ezzel a növénnyel nehezen gyógyuló sebek is kezelhetőek, csersavtartalmának köszönhetően ugyanis összehúzza a sebek felületét. A csalán felhasználásának legelterjedtebb módja azonban belsőleg történik.
A szúrós csalánlevelek – bármennyire is hihetetlennek tűnik - nemcsak tápanyagban és vitaminokban gazdagok, de ízük is kitűnő. Régen levest, főzeléket, párolt ételt készítettek belőle. A csalán sokrétűségét mutatja, hogy nemcsak a gyógyászat és a konyhaművészet figyelt fel rá, de az ipar is hasznosítja.
A szépségápolásban is komoly szerep jut a csalánnak. Molnár Ferenc több mint húsz éve foglalkozik gyógynövényekből készülő kozmetikumok előállításával. A frissen szedett csalánt felhasználás előtt minden esetben megmossák, majd feldarabolják. Víz vagy csíraolaj hozzáadásával turmixot, azaz pulpot készítenek belőle.
Tehát ez a szúrós növény a szépség egyik kulcsa. Bár csípése rengeteg kellemetlenséget okoz, a májusi friss hajtások életerővel töltik meg fogyasztóját. Egy dologra azonban nem árt odafigyelni: a forgalmas utak mentén növekvő csalán megköti a méreganyagokat, így a növény „gyógyereje” többet árt, mint használ.
Forrás: https://www.egeszsegkalauz.hu/, Dr. Kótyuk Erzsébet