karrier

Szekeres Nóra a családról és a karrierről

Szekeres Nórát már gyerekként megismerte az ország a Kölyökidő című műsornak köszönhetően, a televíziózást pedig azóta sem hagyta abba. Hamarosan negyedszer is édesanya lesz, így bőven volt miről beszélgetnünk...

Jazz+Az lányok újratöltve

Májusi magazinunk címlapinterjúját a Jazz+Az három énekesnőjével, Behumi Dórival, Váczi Eszterrel és Kozma Orsival készítettük volna el, de a járványhelyzet miatt a lap nem jelenhetett meg. Az énekesnőkkel már a korlátozások feloldása után beszélgettünk karrierről, családról, és arról, hogy mit gondolnak az anyaságról.

Homeoffice gyerekekkel

Mit tehetünk, ha otthonról dolgozunk, de közben a gyerekekkel is tanulni kellene? Egyáltalán hogyan kommunikáljunk velük a járványról úgy, hogy ne ijedjenek meg? Podcast-adásunkban Szécsi Judit pszichológus osztotta meg velünk a tanácsait.

Mit bánunk meg leggyakrabban az életben?

Évente átlagosan száztíz órát töltünk azzal, hogy azon gondolkodunk, mi lett volna, ha… Ha igent mondunk egy randevúra vagy nemet, ha az állásinterjún mást mondtunk volna, mint amit. Ám van kiút a megbánás spiráljából, így sokkal hasznosabb dolgokkal is tölthetjük ezt a száztíz órát, mint a múlton való lamentáláson.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!