program

Egy titokzatos költő halála

Már életében valószerűtlenül körülrajongott figurája volt a közéletnek, annak ellenére, hogy nagyapám középiskolai tanárának volt némi igazsága, amikor rongy embernek nevezte.

Lakásfelújítás megrendelésre – apaszemmel

Lassan a negyedik gyerekünk is betölti a tizennyolcadik életévét, de az élet még mindig hoz új helyzeteket. Szeptember elején nagylányunk, egy szerencsés helyzetnek köszönhetően egy nagyon szép lakásban kezdhette meg új életét.

Elengedés – anyaszemmel

Írtam már útmutatószerű, saját tapasztalatból és szülői megélésből származó cikket, de most azt hiszem, szintet kell lépjek. Akkoriban még az írásom inkább a négy nagy gyermekemről szólt és arról, hogyan gyakorlom az elfogadást, illetve hogyan birkózom meg a leválással.

Iskolakezdés óvatosan – apaszemmel

Ez a nyár nem egy szokásos nyár volt, kb. fél éve itthon vannak gyermekeim. Feleségemmel az egész tavaszi vírushelyzetet végigdolgoztuk, és rengeteg kompromisszumot kellett meghozni, sok szervezést igényelt, és ami a legfontosabb: a gyermekeink részéről elképesztő rugalmasságra volt szükség.

Családi építőtábor és az új brigádvezető

Feleségem unszolására belevágtunk egy medence telepítésébe, ami a hegyoldalban fekvő telkünk esetében nem bizonyult egyszerű feladatnak. A kialakult hátfájásom okán pedig el sem tudtam képzelni, hogyan fogom én ezt kivitelezni, mert semmit nem tudok megemelni...

Nagycsaládban nincs lehetetlen

Az előző lapszámban ígértem egy beszámolót a családdal eltöltött belföldi szabadságról, de igazság szerint még előttünk van a pihenés.

Kéne már egy jó nagy buli!

Nem értettük, mi lelte Pistit, de újabban pattogni kezdett és sürgölődni, sőt, minket sürgetni.

A titokzatos Balaton

Valami készül. Nem tudom, csak érzem. Nézem a mindentudó kütyün az applikációkat, de minden csendes és nyugodt, a képernyő nem jósol semmi vészt.

Rendhagyó nyár anyaszemmel

Idén a gyerekek közel fél évet töltenek otthon, hiszen három hónap digitális oktatás után végre itt a vakáció, ami óriási megkönnyebbülés a családoknak bizonyos szempontból.

Közeledünk – mert a barátokra mindig szükség van!

Spirike a minap rendkívüli cset-konferenciát kezdeményezett, mert eszébe jutott valami, ami őrülten szép, és iszonyúan egészséges, mind spirituális, mind fizikai szempontból, és amit muszáj megtartanunk, és tilos elfelejtenünk, mert segíti a szívműködést, rendbe hozza a vérnyomást, izmosítja az immunrendszert, lefaragja a stresszt, és nagyon-nagyon boldoggá tesz!

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!