Zene

A fülbemászó zenék úgy terjednek, mint egy vírus

A fülbemászó dallamok úgy terjednek, mint egy vírus – állapította meg egy brit tanulmány, amely szerint „egyes zenék egyenesen fertőzők, és a kórokozókhoz hasonlóan ugrálnak egyik gazdatestről a másikra.”

A zene pozitív hatással van a memóriára

Világszerte egyre több ország csatlakozik az Alzheimer hónapja rendezvényeihez, amelyek célja, hogy felhívják a figyelmet az Alzheimer-kórban szenvedőkre, a társadalmi összefogás szükségességére és a betegséggel élők körülményeinek a javítására.

A tehetség apáról fiúra száll: a Bubnó Tamás és fiai

Zenészdinasztiák születtek már a történelem folyamán, de ritka, hogy egy család tagjai olyan régóta és annyira gördülékenyen dolgozzanak együtt, mint Bubnó Tamás és fiai, Márk és Lőrinc a Szent Efrém Férfikarban – miközben mindenkinek megmaradt a szakmai szabadsága.

Egy fiatal zongorazseni: Berecz Mihály

Csodagyerekek ma is vannak, főleg a zongoristák között. Kocsis Zoltán és Ránki Dezső nyomdokaiban ott van az utóbbi fia, Ránki Fülöp, vagy a Virtuózokból megismert Boros Misi. Hadd mutassunk be most egy olyan különleges fiatalembert, akit rendkívüli tehetségnek tartanak: Berecz Mihályt.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!