Szimpatika főoldal

Félni jó. Mert félni csak valamitől lehet. A félelemnek tárgya, alakja van. A szorongás az, ami alaktalan, megmagyarázhatatlan, és elemészt.

"...Én aztán elköltöztem, külföldre mentem, visszajöttem és csak néha-néha láttam őket. Egyszer például Ricket. Bánatosan üldögélt a söre mellett egy kávéház teraszán és a leveleit olvasgatta..."

Gyerekkorunk meghatározó eseményei voltak az iskolakörök, a kötelező futóversenyek, vagy a méltán hírhedt Cooper-tesztek. Nem csoda, hogy felnőttként nehezen húzunk futócipőt, hiába ismerünk legalább 30 jó okot a futásra. Főszerkesztőnk azonban nekivágott és egészen különleges élményekben lett része.

A kenyér az szent dolog. Augusztus tájt, amikor egyre több szó esik termésről, hozamról, betakarításról – sőt, néha ki merik mondani: az aratásról – eszembe jutnak meghatározó kenyér-élményeim.

Egyik este, amikor hazaértem, kisebbik fiam azzal fogadott, hogy kiderült a kutyánkról, hogy Huawei... vagy valami ilyesmi... Látva a fejem körül kergetőző kérdőjeleket még hozzátette, hogy amikor sétálni voltak, akkor mondta ezt egy másik kutyás, és majd a Mama elmeséli.

Pont harminc éve annak, hogy április négyről nem szól az ének. Persze gyerekfejjel minden ünnep ünnep, de az április négy egészen különlegesnek számított. A mi sulinkban ugyanis az volt a szokás, hogy ilyenkor átmentünk ünnepelni az iskola épületével szemben elterülő objektumba, a „katonákhoz”. A katonákhoz egyébként is jártunk, mivel a kis erdőszéli iskolánknak nem volt tornaterme.

Amikor a fiaim még kicsik voltak, és reggelente autóval vittem őket oviba-suliba, volt egy erre a célra összeállított CD-nk. Ezen a legtávolabbról sem gyerekeknek szóló zenék voltak, a lemez a progresszív rock, sőt a punk nagyjainak dalaiból állt. Nem mintha a gyerekeim nem hallgattak volna otthon Kalákát és Halász Juditot, de a reggeli menet tartalmazott egy meglepetés faktort, mert a bordó szedánunk hol tűzoltóautóvá, hol X szárnyú vadászgéppé változott, és ilyen komoly bevetéshez más fajta zene illett.

Én azt hittem, hogy ennek már vége. Hogy ez a korszak már nincs. Nekem az, hogy az emberek új életet kezdenek január elsején, olyan mint egy Ludas Matyi karikatúra. És most kiderült, hogy ez még tart!

Másnap magyarórán intőt kaptál, mert olvastál a pad alatt. De olvastál a szünetben is, és olvastál három napon át. Mert elragadott a feneketlen mélység. Megtanultál olvasni. Úgy olvasni, ahogy csak az tud, aki először olvas.

Baktatunk a temetőn végigívelő hatalmas fasorban, lábunk alatt susog a még zöldessárga avar. Beszélgetünk a gyerekekkel, leginkább arról, hogy milyen kár, hogy a nagyszüleimmel nem ismerhették egymást, sőt még a nagyapjuk,apám sem láthatta őket. Előbb elment, mint ahogy a legidősebb megszületett volna.