Gyermek

#maradjotthon – két gyerekkel

Nos, alig vártam, hogy kimondják, ne menjenek a gyerekek iskolába. Na, nem azért, mert valami szabadságérzésféle kerített hatalmába, inkább az irtózatos félelem miatt, ami ugyan csak alattomosan, de elkezdett felkúszni a gerincemen. A rémisztő gondolat, hogy elveszíthetem őket.„”

Homeoffice gyerekekkel

Mit tehetünk, ha otthonról dolgozunk, de közben a gyerekekkel is tanulni kellene? Egyáltalán hogyan kommunikáljunk velük a járványról úgy, hogy ne ijedjenek meg? Podcast-adásunkban Szécsi Judit pszichológus osztotta meg velünk a tanácsait.

Az én gyerekem nem bolond!

Magyarországon sajnos még mindig, túlságosan titkos, intim dolognak számít, hogy valaki pszichológushoz jár, úgy tűnik, hogy a mentálhigiéné fontossága még nem került be kellő hangsúllyal a köztudatba.

Az anyai aggodalmak margójára

A médiából ömlik a hamis kép, a megcsinált, a feltupírozott emberi alak, és sajnos ez igaz a jellemekre is. Apaként azonban abban reménykedem, hogy sikerült átadnom a gyermekeimnek azt a tényt, hogy nem minden az, aminek látszik.

Mit mondjunk a gyereknek a koronavírusról?

A felnőttek idegesek, bizonytalanok, a koronavírus okozta -percről percre változó- hírek és álhírek között nehezen tájékozódva, és ez a hangulat bizony a gyerekek világába is átszűrődik. A gyerek kérdez, tudni, érteni akarja, hogy mi zajlik körülötte. Mit mondjon neki?

Óvintézkedések várandósok, kismamák részére

Az eddigi eredmények szerint a várandósok, kismamák és csecsemők nem tekintendőek magasabb kockázatú betegcsoportnak, azonban elmondható, hogy a várandósság megváltoztatja a szervezet védekezőképességét, az immunrendszer működését, mely változások fogékonyabbá tehetik a várandósokat vírusfertőzések tekintetében.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!