Gyermek

Örökölj okosan!

A hagyatékkal kapcsolatos ügyintézés előbb-utóbb mindenkit érint örökhagyóként vagy örökösként. Dr. Méhes Dávid Dániel ügyvéd elmondta, mit érdemes tudni a hagyatéki eljárásrendről és az örökléssel kapcsolatos ügyintézésről.

Virtuális bennszülöttek nyomában

A felnövekvő generációk nagy része már szinte az anyatejjel szívja magába a különböző technikai eszközök használatát, ami noha hordoz magában számtalan előnyt is, mégis fontos beszélni ezek negatív hatásairól.

Nyugalomra intenek a gyermekreumatológusok

Az elmúlt napokban a médiában is egyre nagyobb figyelmet kapott a koronavírus-fertőzést követő sokszervi gyulladás (PIMS). A felmerülő kérdéseket tisztázza a Magyar Reumatológusok Egyesületének Gyermekreumatológia Szekciója.

Új eljárást vezetnek be a gyermekáldozatok meghallgatásánál

A büntetőeljárási törvény 2021. január 1-től lehetővé teszi, hogy az eljárásban igazságügyi pszichológus szakértő, vagy meghatározott szaktanácsadó kérdezze a gyereket, aki megfelelően képzett és érzékeny, így jóval kisebb az esélye a gyerek ismételt traumatizálódásának.

Okoseszközök használata a családban

Sok gyerek már szinte az anyatejjel szívja magába az okoseszközök használatát, serdülőkorra pedig rendszerint kialakul az ún. túlzó használat, ritkább esetben pedig a számítógép-függőség.

Zsebemben bomba van!

A gyermekeim nagyon szeretik, amikor arról mesélek, hogy a mi gyermekkorunkban mi volt, és mi nem. Amikor megszülettem, nem volt például telefonunk és még mobiltelefon sem létezett. A kislányom, aki most töltötte be a tizedik évét, nemrég azt kérdezte: „És akkor hogyan hallgattatok zenét?”

Mit kell tudni a gyermekkori mandulaműtétről?

Gyermekkorban a műtét javallatai nem egységesek, kórházanként is eltérőek lehetnek. Míg régebben nagyon gyakran történt mandula kivétel, addig napjainkban sokkal jobban körülírt esetekben kerül sor műtétre.

Ajánlataink

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!