Rúzsa Magdi

Rúzsa Magdi: „Az erőnlétről gondoskodnak a gyerekek”

„Szülészeti és nőgyógyászati nővérke vagyok” – felelte a kishegyesi lány Tilla kérdésére, majd mezítláb besétált a stúdióba, és elénekelte a High way to Hellt, úgy, hogy a zsűrinek leesett az álla. Így ismerte meg az ország Magdit, akit azóta láthattunk sok tízezres sportcsarnokok és meghitt kis klubok színpadán egyaránt.

A címlapon: Presser Gábor!

A legendás muzsikus, számtalan örökzöld sláger és musical szerzője, „Pici bácsi” júniusi számunkban nem is annyira saját magáról vagy az LGT-ről mesél, hanem három lányról, akiknek meghatározta az életét: Rúzsa Magdiról, Oláh Ibolyáról és Falusi Mariannról. Magazinunk újra elérhető, keressék a Szimpatika gyógyszertárakban!

Aki leénekelte a zsűri fejét

Volt egyszer egy tévéműsor, ahol megjelent egy mezítlábas kishegyesi lány, aki szülésznőnek készült, és a szó szoros értelmében leénekelte a zsűri fejét. A verseny, ami a show kerete volt, ezzel el is dőlt – de nemcsak ő nyerte meg a versenyt, hanem az ország is nyert magának egy Rúzsa Magdit. 2010 októberében beszélgettünk az énekesnővel, aki azóta belépett a díjak, lemezek, fellépések univerzumába, és igazi profivá vált.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!