Mozdulj!

Beteg gyerekekért fut a Kiscsillag zenekar

„Ennél nincs is jobb!” – vallja Lovasi András, a Kiscsillag zenekar frontembere az együttes legújabb jótékony kezdeményezéséről. Hiszen a rockzenekar komoly feladatra vállalkozott: az októberi Spar Budapest Maratonon a Bátor Táborban gyógyuló beteg gyerekeknek ajánlja fel a maratoni váltóban lefutott kilométereit.

Bringások tették biztonságosabbá a bicikliutakat

LÁSS JÓL! címmel hirdetett közlekedésbiztonsági akciót a Magyar Kerékpárosklub, melynek során több száz önkéntes fényvisszavető matricák felragasztásával tett láthatóvá több ezer, bicikliutakra épített akadályt. Az önkormányzatok helyett kerékpárosok által elvégzett munka a 3M és az Út-Őr Kkt. támogatásával valósult meg.

Megfejtették a garantált fogyás titkát

A reggeli előtti edzés hatékonyabban fogyaszt, és a vérzsírszintet is jobban csökkenti, mint a nap első étkezése utáni mozgás - állítják a Glasgow-i Egyetem tudósai.

Derékfájás ellen jógázz!

A jógagyakorlatok éppen olyan mértékben segítenek a derékfájáson, mint a hagyományos fizioterápia. A jógához kapcsolódó meditációnak azonban nincsen testi hatása – állapították meg amerikai kutatók vizsgálatukban.

Éljen 140/90 alatt

A Magyar Hypertonia Társaság az „Éljen 140/90 alatt!” program során idén ősszel elindítja az elsősorban fiatal korosztályhoz szóló kampányát.

Zsírégetés testalkatok szerint

Egészen más típusú edzésre van szüksége annak, aki gömbölyded testalkatot örökölt, mint mondjuk az atletikus alkatúaknak.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!