Szabadidő

Olvasóvá nevelés az első hónapokban

A könyvek és az olvasás szeretetét nem lehet elég korán megalapozni. Kovács Zsanettet, a több mint 70 éve gyermekkönyvekkel foglalkozó Móra Könyvkiadó marketingvezetőjét arra kértük, ossza meg velünk, mely életszakaszban milyen tevékenységgel fejleszthetjük gyermekeink készségeit, és ebben hogyan lehet a segítségünkre egy-egy kötet.

A Balaton gyógyító növényei

A Balaton bővelkedik a gyógynövényekben, amelyek szinte minden egészségügyi probléma kapcsán jótékony hatást gyakorolhatnak a szervezetre. A zánkai Gyógynövény-völgy a kirándulók számára is élményt jelent, hiszen gyönyörű környezetben ismerkedhetnek meg a leghasznosabb gyógynövényekkel.

Pihenés a természetben: irány a Márffy Ház!

Stábunk a Balaton északi partján található Lovas községbe látogatott, ahol egy főként szarvasmarha-tenyésztéssel foglalkozó család birtokára voltunk hivatalosak. A buja növényzettel körülvett régi malomépület nyaranta lovastáborok és esküvők helyszínéül is szolgál.

Kampányt indítottak a budapesti turizmusért

A budapesti turizmus népszerűsítése érdekében kampányt indít a Magyar Turisztikai Ügynökség, melynek keretein belül különleges perspektívából mutatják meg a fővárost.

Tanácsok a gyermekek táboroztatásához

A kormány döntött arról, hogy június 16-tól a gyermek- és ifjúsági táborok – napközi és ottalvós szervezésben egyaránt – megtarthatóak.

Gyorsan fogynak a helyek a nyári táborokban

Elindult a jelentkezési dömping a táboroztatásban, miután Novák Katalin államtitkár szerdán bejelentette, hogy június közepétől lehet ottalvós táborokat tartani – mondta el Tóth Béla, a taborfigyelo.hu ügyvezetője.

Ajánlataink

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!