Szabadidő

Az egészség alapjai

2016. 12. 02.
A mai urbanizált világban nagyon fontos az egészséges táplálkozás és életmód, mert ezek a hosszú élet alappillérei. Arról, hogy mire figyeljünk a mindennapokban, a ráckevei Szent István Gyógyszertár vezetőjét, dr. Hegedűs Máriát kérdeztük.

Az érinthetetlennek tűnő nyolc óra

2016. 11. 18.
A multinacionális vállalat, ahol a gyerekkori barátnőm dolgozik, erősen gondolkodik azon, hogyan tudná otthonra kiszervezni a munkát. Fél éve számolja, hogy milyen munkaköröket lehetne otthon is végezni, mennyibe kerülne neki hozzájárulni az otthoni munkavégzéshez, és mennyibe kerül neki így, fenntartani egy sokemeletes irodaházat. Felméréseket készít, kérdőíveken tudakolja a dolgozók véleményét. Azt kérdezi például, hogy a dolgozók szerint mi a legjobb és mi a legrosszabb az otthoni munkavégzésben.

Képeslap a nyárról - apaszemmel

2016. 10. 06.
Szereztem egy mikrobuszt, amiben mindnyájan elférünk. Tizenegy óra alatt teljesítettük a távot kicsi dugóval, de konfliktusok, hiszti és – hál’ Isten – baleset nélkül. Amikor aztán megérkeztünk Trogirba, egy nyúlfarknyi szerpentinen kifogyott a benzinünk. Ekkor már délután öt óra volt, és óriási forgalom, mindez a történelmi belvárosban egy 10%-os emelkedőn.

Képeslap a nyárról - anyaszemmel

2016. 09. 29.
Idén nyáron életünkben először nyaraltunk a hat gyermekünkkel tengerparton, és bevallom, ebből az élményből merítek erőt az évkezdéshez. Annyira jó kilenc nap volt! A négy kamasz gyerek és a két kicsi is nagyon élvezte, bármi is volt a program, mert együtt voltunk, semmi munka, semmi „para”, csak tenger, séták, piac, főzés, játék és kirándulás.

Kutyafuttában

2016. 06. 02.
Egyre nagyobb divat a kutyatartók körében, hogy a szabadidős tevékenységeiket kedvencükkel együtt végzik. Hogy ez a gazda és a kutya számára is tartalmas és hasznos időtöltés legyen, többféle közös sportot is kipróbálhatunk. A lehetőségekről, és arról, hogy mindez milyen felkészülést igényel, Dér Andreával, a Magyar Kutyasport Szövetség elnökével beszélgettünk.

Erdő-sebek gyógyítói

2016. 05. 27.
„Erdőket, vadakat, életet mentünk” – ez az Erdőmentők mottója, célkitűzése, és a közösség Génrezervációs csoportvezetőjének, Kissné Dóczy Emíliának személyes hitvallása. A természet szenvedélyes szeretete, rengeteg energia és hit összpontosul az alapítvány munkájában, és – miközben naponta szembesülünk az évszázadok óta tartó környezetpusztítás hatásaival, a sokszor helyrehozhatatlan károkkal – ez a lelkesedés ragadós. Beszélgetőtársamé különösen. Egy budai kávézóban mesél az erdőmentésről, mely munka utáni munka, egyben hobbi és erőforrás – de mielőtt belekezd, rendel egy erdei gyümölcsös limonádét.

Én kis kertet kerteltem...

2016. 05. 24.
Egy év megfeszített munkájába telt, amíg megvettem életem első komposztaprítóját. Akik régóta olvasnak minket, azok megszokhatták, hogy kéthavonta megjelenik az írásomban valamilyen szerszámgép. Nincs mit szépíteni, sráckorom óta megvan ez a szenvedély.

Kullancscsípés után

2016. 05. 02.
A napsütés, a jó idő kicsalogat minket a szabadba, jól esik kimozdulni, kirándulni, túrázni a zöldülő erdőben vagy akár elnyúlni a fűben, a parkban. Egy ilyen kirándulás után azonban érdemes magunkat alaposan átnézni, ugyanis tavasszal, az ébredő természetben a kullancsok is egyre aktívabbá válnak. Éppen ezekben a hónapokban - márciustól júniusig - van a kullancsok aktivitásának csúcsidőszaka.

Vegyünk-e hüllőt a gyereknek?

2016. 04. 15.
Sok gyereknél jön el az a korszak, amikor nagyon szeretne valamilyen hüllőt tartani. A legtöbb szülő ódzkodik ettől, mert számos tévhit kering róluk a köztudatban. Bíró Lászlót, a Leguán díszállat-kereskedés szakemberét arról kérdeztük, mi igaz ezekből, mennyire veszélyesek ezek az állatok, és kinek ajánlható a tartásuk?

Ilyen a tökéletes gyerekzsúr?

2016. 02. 23.
Helókabelóka! Jaj de jó, hogy jöttetek. Már javában dübörög a zsúr. Pakoljatok le! Ide tehetitek a gluténmentes sütit, oda a laktózmentest, a szélső asztalra a paleolitot. Kértek forró csokit? Rizstejből és pótkakaóból készült, nem pörgeti túl a gyerkőcök kis szívecskéjét, úgyhogy lehet délután hajcsikálni.
Júliusi akció

Dassergo 5 mg filmtabletta

30 db

1 665 Ft

55,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Urostemol® Femina kemény kapszula

40 db

3 695 Ft

92,4 Ft/db
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 430 Ft

34,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Rapid 400 mg lágy kapszula

20 db

1 990 Ft

99,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neogranormon kenőcs

25 g

1 330 Ft

53,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore Extra 4 milliárd/5 ml belsőleges szuszpenzió

10×5 ml

2 440 Ft

48,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 745 Ft

58,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 675 Ft

104,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 180 Ft

59 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Exoderil® 10 mg/g krém

15 g

1 900 Ft

126,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nicoflex 0,15 mg/20 mg/90 mg kenőcs

50 g

960 Ft

19,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Allergodil® oldatos orrspray

10 ml

1 590 Ft

159 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 710 Ft

85,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist sebtapasz

28 db

655 Ft

23,4 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Fenistil® 1 mg/g gél

50 g

2 175 Ft

43,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkenőcs

25 g

2 170 Ft

86,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Gynoxin® 200 mg lágy hövelykapszula

3 db

1 910 Ft

636,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Analgesin® Dolo 220 mg filmtabletta

20 db

1 240 Ft

62 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cocculine szopogató tabletta

30 db

1 425 Ft

47,5 Ft/db
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. júliusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el