Újrahasznosítás

Sárosdy Eszter: „Életbevágó a környezettudatosság”

Már gyerekként színpadon állhatott, a szereplés azóta is az élete része, de a szamárlétrát rendesen végigjárta. Sárosdy Eszter műsorvezetővel 2016 augusztusában beszélgettünk munkájáról, családi életéről, és hogy szerinte miért fontos a környezetudatosság.

Mi az az ökostrand?

Létezik egy strand a Velencei-tó partján, ahol a rengeteg sportolási lehetőség mellett arra is nagy hangsúlyt fektettek, hogy környezetbarát módon működjön szinte minden a strand területén. Az ökostrand megvalósításáról és a környezetkímélő megoldásokról Bálint Györggyel, a gárdonyi Sport Beach vezetőjével beszélgettünk.

Ma van az óceánok világnapja

Június 8-án ünnepeljük az Óceánok Világnapját. Először 1992-ben gondoltak arra az ENSZ Rio de Janeiró-i környezetvédelmi csúcsértekezletén, hogy ezen a napon a tengerek és óceánok fontosságára fel kell hívni a figyelmet, azóta pedig minden évben megünnepeljük ezt a jeles dátumot.

Csomagolj okosan!

Gondolta volna, hogy évente közel fél tonna hulladék kerül ki a kezei közül, ami aztán hulladékégetőkben, jobb esetben pedig szelektív hulladékgyűjtőkben végzi? És azt, hogy némi energiaráfordítással ez a szám akár a nullát is megközelítheti? Erről beszélgettünk Graczka Sylviával, a Humusz Szövetség elnökével.

Ez minket tényleg nem érint?

Azt mondják a nálam okosabb emberek, hogy a megújuló energiák, környezetbarát megoldások drágák, ráadásul a hasznosításhoz szükséges eszközök gyártása környezetszennyező. Az állam pedig azért nem támogatja ezeket, mert neki nem üzlet.

Tárgyvándorlás

Itt a tavaszi nagytakarítás ideje, amikor az ember lánya elkezdi kipakolni a házban felgyülemlett „jóleszmégvalamire” cuccokat és jó esetben meg is szabadul tőlük! Bevallom, nekem ez nem ment könnyen egészen addig, amíg tavaly ilyenkor elkezdtem összepakolni a lakásunkat a költözés miatt, és különböző kupacok álltak a nappali közepén ilyen feliratokkal: jótékony célra, lomtalanítás, kuka, eladni, elajándékozni…

Kukáznak az olimpikonok

Úgy tűnik, még mindig lehet újat mondani a szelektív hulladékgyűjtésről - legalábbis ez derült ki az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) online játékából, amit híres olimpiai sportolóink is támogattak, sőt, ők maguk is játszottak! Ha sikerül elérni a rendhagyó akció célját, hogy minden résztvevő és családjaik mostantól szelektíven gyűjtsék a dobozokat, máris nyertünk, hiszen évente 200 000 gyümölcsleves-és tejesdobozt hasznosíthatunk újra!

Zsákban hoznak tabletet

Rovatunkban gyakran foglalkozunk olyan új kezdeményezésekkel és vállalkozásokkal, amelyek a környezettudatosság jegyében működnek. Ezúttal Tóth András és húga, Kata projektjét mutatjuk be. A közgazdászként végzett, azóta azonban főként fotósként dolgozó András, és grafikus húga használt kávészsákokat hasznosítanak újra, hogy a legkülönfélébb termékeket készítsék el belőlük. A Presso design-ról Kata mesélt nekünk.

Új terek nyílnak az újrahasznosításban

Hulladéklerakó, válogatómű, előkezelő, mobil lomdaráló, fémleválasztó berendezés, szemléletformáló és újrahasználati központ. A szelektív hulladékgyűjtés aktuális trendjeit és megújuló terepeit gyűjtöttük össze a hasznoshulladek.hu segítségével.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!