Szimpatika főoldal

A napokban csengett a szerkesztőségi telefon. Egy hölgy hívott. Segítséget kért. Azt mondta, a férjével és négyéves kisfiával földönfutók lettek, mert bedőltek egy magyar munkaközvetítőnek, aki német munkahelyekre utaztatott ki magyar építőipari szakmunkásokat.

Mostanában egyre gyakrabban hallom: „Lépj ki a komfortzónádból!” Ez most olyan divatos dolog. De hogyan kell azt, tessék mondani? Egyáltalán, mi az a komfortzóna? És miért kell kilépni belőle? Ha ki kell lépni egyáltalán...

Az ember az egyetlen élőlény a Földön, amelyik bármit képes megenni, függetlenül attól, hogy az jó-e neki vagy sem. Természetes táplálékát édesíti, savanyítja, fényezi, hígítja, sűríti, színezi, nedvesíti, szárítja, génkezeli, zselésíti, tömegét növeli, habosítja, majd az egészet tartósítja, dobozba, üvegbe, nejlonba, különböző műanyagokba zárja. Majd elnevezi, s azt mondja: élelmiszeripar. A nyers élelmiszert felforralja, megfőzi, grillezi, mikrózza, kirántja, megsüti, besűríti. Erre meg azt mondja: konyhaművészet.

Van egy olyan, néhány éve világszerte terjedő jelenség, amelyet ma már Amerikától Európán keresztül egészen Japánig megtalálunk. A másként gondolkodók konferenciákat tartanak, közösségeket építenek és etikus bankokat hoznak létre. Részvételi demokráciáról beszélnek, és hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb ötletekkel állnak elő. Úgy hívják őket: kulturális kreatívok, és jellemző rájuk, hogy – legyen szó természetvédelemről vagy pénzügyekről, munkáról vagy kultúráról – minden közösségi területen új utakat keresnek.

„Tényleg?” – kérdezi tíz emberből kilenc, ha ezt mondom neki. És nem is hiszik el. Gyanús vagyok nekik. Nem olyan világot élünk, hogy az ember ilyesmiket beszéljen.

Minden hónap első hetében, így most is úgy érzem, hogy összecsapnak fejem felett a hullámok. Hónap elején mindig sok munkám van. Néha úgy érzem, túl sok. Aztán, ahogy leülök a számítógép elé, s elkezdem sorra venni és sorra teljesíteni a feladataimat, megnyugszom.

Nem tudom, ki hogyan van vele, de nekem néha elegem van. Ilyenkor, tél végén szokott ez megtörténni. Elegem van a reklámokból, a bevásárlóközpontok emberáradatából, a túlzott árukínálatból meg az akciós hirdetési újságokból. Nem akarok negyvenhatféle sajt meg huszonötféle kenyér közül választani. S főként nem akarom őket ár/érték szerint összehasonlítgatni azért, hogy jól járjak.

Zsírégetés, azaz leánykori nevén fogyókúra – ha szükséges. Márpedig többnyire az. A kacsa, bejgli, töltött káposzta, rántott ponty, majonézes krumplisaláta, malacsült, valamint az erjesztett és égetett szeszek által kikövezett ünnepi úton felszedtünk néhány fölöslegesnek mondható kilócskát. Persze már szilveszterkor elhatároztuk, hogy az új élet a fogyókúrás és egészséges étkek bevezetésével veszi kezdetét, az efféle elhatározások keresztülviteléhez azonban idő kell. Sok évtizedes tapasztalatom szerint az év végi elhatározások beindulása inkább február-március tájára tehető.

Az éppen aktuális világvége ismét elmaradt: nem omlottak hegyek az óceánba, bolygók se csapódtak bele a Földbe, és az apokalipszis lovasai sem szálltak le az égből. Ezúttal is megúsztuk.

A karácsony talán a legszebb ünnepünk. Én legalábbis összes ünnepeink közül a legjobban szeretem. Akkor is, ha a nagytakarítástól az ajándékvásárláson át az ünnepi menü elkészítésig, fa díszítéséig ezernyi kötelességgel jár. Igaz, a karácsony minden életkorban mást és mást jelent.