Szimpatika főoldal

A multinacionális vállalat, ahol a gyerekkori barátnőm dolgozik, erősen gondolkodik azon, hogyan tudná otthonra kiszervezni a munkát. Fél éve számolja, hogy milyen munkaköröket lehetne otthon is végezni, mennyibe kerülne neki hozzájárulni az otthoni munkavégzéshez, és mennyibe kerül neki így, fenntartani egy sokemeletes irodaházat. Felméréseket készít, kérdőíveken tudakolja a dolgozók véleményét. Azt kérdezi például, hogy a dolgozók szerint mi a legjobb és mi a legrosszabb az otthoni munkavégzésben.

Ha kinyitom a közösségi oldalamat, három témakörben ömlenek a megosztások. Politika, minden mennyiségben, aztán fenyegetések, hogy mit ne vegyek a számba, ha nem akarok rákban, valamint agyvérzés, trombózis, érszűkület, szívroham következtében meghalni. Mi az a tizennégy, vagy hat, vagy negyven dolog, amit kerülnöm kell, ha egészségesen szeretnék meghalni. Valamint, hogy mi az az egyszerűen és olcsón elkészíthető csodaszer, amitől három nap alatt elmúlik a körömgombám, kifehéredik a fogsorom, lefogyok nyolc kilót, eltüntetem a bütyköt a lábamról, a fájdalmat a derekamból, no meg persze, ha magamra kenem, ráncaim eltűnnek, vonásaim kisimulnak, és minimum tíz évet fogok fiatalodni.

Rendszeresen sportolok. Eddig segítségemre volt ebben egy nagyon jól használható kütyü. Egy pánt, amely a mellkasomról a telefonomra töltött alkalmazás számára jeleket adott. A pántot meg kellett venni, de az alkalmazás ingyenesen letölthető. Imádtam, mert rengeteg adatot jelenített meg a telefonom képernyőjén. Mutatta, hogy mennyi idő alatt, milyen távolságot tettem meg, jelezte a pulzusomat, figyelmeztetett, ha túlpörgettem magam, mutatta az elégetett kalóriát, lépésszámot. Mindenből átlagot számolt, az adatokat tárolta.

Nagyobbik unokám második osztályba lép. A kisebbik is hamarosan iskolás lesz. Személyesen érint hát ismét az oktatás ügye. Elolvasok mindent, ami ezzel kapcsolatos.

Olvasom, hogy szervezetünk naponta 25 ezer hibás sejtet termel. Meg hogy a WHO jelentése szerint élete során minden második ember megbetegszik rákban. Ez persze nem azt jelenti azt, hogy meg is fog halni.

Mostanában sok szó esik a kultúrák különbözőségéről. Nekünk a sajátunk az elfogadható. A mi monoteista vallásaink, hitünk szerint az Isten kinyilatkoztatásai, parancsai a felsőbb hatalom feltétlen elfogadását követelik meg a hívőktől.

Azt mondják a nálam okosabb emberek, hogy a megújuló energiák, környezetbarát megoldások drágák, ráadásul a hasznosításhoz szükséges eszközök gyártása környezetszennyező. Az állam pedig azért nem támogatja ezeket, mert neki nem üzlet.

Ahogy múlik velem az idő, egyre inkább érzem, hogy nem csak az egészségem, de ha megbetegszem, a gyógyulásom is rajtam múlik. Persze nem mindig. Vannak kivételek. De ezeket hagyjuk is. Nem érdemes velük foglalkozni. Éppen azért, mert nem rajtunk múlik.

Kedves kis kávézóba szoktam meghívni a barátaimat, ha beszélgetni szeretnék velük. A kávézót egy építészmérnök hölgy, és rendkívül tehetséges képzőművész lánya, Tóth Ágnes alapították, rendezték be. Ők tervezték a világítást, a dekorációt, az étlapot, és minden mást, ami az apró étteremben látható.

Január tájékán, fölösleges karácsonyi ajándékok romjai közt, fölöslegesen felszedett kilók súlya alatt roskadozván, egyáltalán nem érzem jó magam. Rájöttem, hogy szenvedélybeteg vagyok.