Kulisszák mögött

Ha a szervezet nem tud védekezni

2016. 01. 20.
Az immunrendszer állapota jelentős mértékben genetikai adottságainktól is függ, de mi magunk is sokat tehetünk azért, hogy szervezetünk minél hatékonyabban védekezzen a kórokozókkal szemben. Bizonyos esetekben azonban egészen súlyos lyukak is tátonghatnak belső védővonalainkon. Dr. Kriván Gergellyel, az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Gyermekhematológiai és Őssejt-transzplantációs Osztályának vezető főorvosával beszélgettünk.

Parkinson-kór: egyre jobb a tüneti kezelés

2016. 01. 11.
A Parkinson-kór közismert betegség, ám az utóbbi évtizedek kutatásai számos olyan vonatkozást derítettek fel e zavar kapcsán, amelyekkel a közvélemény még sincs igazán tisztában. Ezekről beszélgettünk dr. Takáts Annamáriával, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika Parkinson-kór és Mozgászavarok Ambulancia főorvosával.

„Nincsenek náluk kiskapuk”

2015. 10. 27.
Október világszerte a Rett-szindróma hónapja – egy olyan súlyos kromoszomális rendellenességről beszélünk, amely csak nőket érint, és egész életükben elkíséri őket, ám ennek ellenére meglehetősen kevéssé ismert. Edinger Katalinnal, a Magyar Rett Szindróma Alapítvány kuratóriumi tagjával beszélgettünk.

A káromkodás nem általános kísérő tünet

2015. 09. 28.
Furcsa rángások, hangadások, váratlan mozdulatok, krákogás, káromkodás – a tourette-szindrómának sokféle tünete lehet, de mindben közös, hogy a beteg és a külvilág számára egyaránt zavaróak. De miben is rejlik valójában e furcsa betegség lényege? Hajnal Gergellyel, a Magyar Tourette-Szindróma Egyesület vezetőjével beszélgettünk.

A hazugság gyorsabban terjed a valóságnál

2015. 09. 03.
A konspirációelméletek korát éljük, ám míg azt bárki szabadon hiheti mások sérelme nélkül, hogy az amerikaiak nem jártak a Holdon, a Földet álruhás gyíkemberek uralják, az utasszállító repülőgépek pedig vegyszerekkel permeteznek bennünket odafentről, addig a védőoltás-ellenes megmozdulások túlmennek a puszta ostobaságon, hiszen konkrétan veszélyeztetnek másokat is azok, akik ellenállnak a kötelező oltásnak. Ferenci Tamás biostatisztikussal, az oltási témakör elismert szakértőjével beszélgettünk.

Tudatosítani kell, hogy bedühödtünk

2015. 07. 21.
Megint nem kaptunk elsőbbséget a kereszteződésben, izzadunk a 35 fokban, közben a gyerek ordít hátul, hogy haza akar menni, majd megcsörren a telefon: a főnökünk az, aki már hatodszorra kéri aznap azt az anyagot, amit egyébként csak holnaputánra kellett volna megcsinálnunk. Ön mindig meg tudja őrizni az önuralmát egy ilyen szituációban? Szalóki Ildikó Théta healing konzulens, SzInT állítás vezető, coach és tanácsadó volt segítségünkre abban, hogy a dühkitörések mélyére ássunk.

Veszélyben a kötőhártya

2015. 06. 22.
Itt a nyári allergiaszezon, és a strandidőszak is, ám mindössze egy-két nap után nem tudjuk élvezni tovább a pihenést, mert a szemünk fáj, ég és viszket. Ismerős érzés? Bizonyára az, hiszen a kötőhártya-gyulladáson gyakorlatilag mindenki átesik legalább egyszer az életben. Dr. Szigeti András szemészorvossal, nemzetközi szakmai tanácsadóval beszélgettünk.

„Óriás leszel...”

2015. 06. 17.
„Nő, mint a dudva” – mondták régen azokra a gyerekekre, akik kortársaik fölé magasodtak. De mi történik akkor, ha valaki tényleg olyan mértékben nő, hogy az már nem egészséges, és egyáltalán mi alapján határozható meg, hogy mikor van szó abnormális növekedésről? A gigantizmusnak nevezett rendellenességről beszélgettünk dr. Koppány Viktória endokrinológussal.

Rejtőzködő kórokozók

2015. 05. 12.
A kismamák egyik rémálma a toxoplazmózisnak nevezett fertőzés – szerencsére a betegség nem olyan gyakori, mint azt sokan hiszik, de mindenképpen jobb elkerülni, mert tényleg veszélyes. Dr. Hazay Máté szülész-nőgyógyásszal, a Pálma Egészségügyi Központ munkatársával beszélgettünk.

A rettegett Crohn

2015. 03. 26.
A Crohn-betegség nem csak roppant kellemetlen és fájdalmas, de a benne szenvedők mindennapjait is rendkívül nehézzé teszi azokban a periódusokban, amikor kiújul. Pálffi Brigittával, a Magyarországi Crohn-Colitises Betegek Egyesületének elnökével beszélgettünk.
Szeptemberi akció

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 570 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 740 Ft

58 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Novo C Plus® liposzómális C-vitamin lágykapszula

60 db

3 495 Ft

58,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Centrum gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízű

30 db

2 045 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bioextra Grapefruit mag kivonat

20 ml

1 435 Ft

71,8 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Artelac® CL szemcsepp

10 ml

1 225 Ft

122,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 530 Ft

117,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

885 Ft

88,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® szopogató tabletta

20 db

1 560 Ft

78 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 420 Ft

710 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 850 Ft

37 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 375 mg kemény kapszula

50 db

2 070 Ft

41,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 070 Ft

1628 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 040 Ft

104 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ambroxol-TEVA 3 mg/ml szirup

100 ml

1 590 Ft

15,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte filmtabletta

20 db

1 890 Ft

94,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 270 Ft

27 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 670 Ft

104,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Salvequick® Aqua Resist vízálló sebtapasz

28 db

640 Ft

22,9 Ft/db
Orvostechnikai eszköz*

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 880 Ft

18,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dona® 1500 mg por belsőleges oldathoz

20 tasak

3 235 Ft

161,8 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dipankrin® Optimum 120 mg gyomornedv-ellenálló filmtabletta

60 db

1 995 Ft

33,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el