Üzenet a Földről

A sokoldalúságáról ismert „kultúrmunkás” Novák Péter szubjektív hangvételű írásai földi és égi dolgainkól. Érzelmes, szórakoztató és provokatív. Mert a gondolatnak van ereje!

Intelmek

Azaz parainészisz: meghatározott személyhez intézett erkölcsi célzatú tanító beszéd, szellemi hagyaték.

Szegény gazdagok

Hiába is globalizált, maradt létünk polarizált, oly szélesre nyitva a társadalmi ollót, hogy csak vágóéleinek csattanása várat magára. Nem is sokáig, ha így megy tovább.

Hitetlenek

„A cél a halál, az élet küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.” Hogy oda ne rohanjak...

Működj!

Akarat – az emberi lélek azon tulajdonsága, melynél fogva önmagunk határozunk cselekvéseinket illetően...

A fiók mélyén

Félelemmel vegyes aggodalommal kíséri felnőtt társadalmunk a felnövekvő korosztályok szocializációját, és ebben ki is merülnek a felelősségvállalással kapcsolatban dédelgetett ambícióink, már ami a gyakorlatot illeti.

Sajtból van a Hold?

Szuper. Profán is beáll ám az a költői kozmikus magány, elég csak bambulni a csillagos eget...

Sok a duma!

Az információáradat újkori felértékelődéséhez nem fér kétség, a felhasználás milyenségéhez annál több.

Nem szelektálok

Valami bűzlik... Vélhetőleg Dániában is, de hogy a hulladékkezelés több mint lokális probléma, kétségtelen.

Mozart-tan

Zseniális, kivételes, megismételhetetlen, korszakalkotó és nem utolsó sorban – így kompenzálva a dekódolás zűrzavarait – őrült. Sorolhatjuk napestig Mozart eposzi jelzőit, hiába.

Mi volt előbb?

Jut eszembe a tyúk vagy a tojás prioritását firtató felvetés, midőn meglepően részletes asztali naptáram a szaporodás meszes héjú gyümölcsének ünnepére figyelmeztet, október második péntekén.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!