Szimpatika cikkek Üzenet a Földről-témában

Itt a tavasz! Nem folytatom. Bizony a férfitársaságot frivol képzelettársítások futó zivatara önti el a meteorológiai hír hallatán. A frissen nyíló terasz asztalai felett megannyi farkaséhes szempár villan – most az egyszer még a főúr sem kapja el tekintetét –, elég csak egy könnyű szoknya, s a hajdan volt egyéjszakás kalandok feltámadt emléke.

Hegel szerint a világtörténelem könyveiben a boldogság pillanatai csak üres lapok. Hátborzongatóan igaz gondolat. Olybá tűnik, a fejlődés velejárója a pusztítás, az elnyomás, a felperzselt nemzetek és életek sora. Az emberi elme igazából a fajtársaknak okozott szenvedésekben teljesedik ki, és ezen – gyorsan átpörgetve az elmúlt tízezer év történetét – vajmi keveset javít a tény, hogy mi lennénk az egyetlenek e planétán, kik az empátia ér-zésének is birtokosai. Boldog birtokosai…

Márpedig a világ fordítva működik! Bár állítólag egy életen át tart a tanulás, valójában egyre ostobábbak leszünk, valljuk csak be egymás közt nyugodtan. Az évek haladtával testünk mélyén a lélek is elkopik, korábban sorsfordító érdeklődését simán kielégíti bármely tévéműsor.

Nincs mese, megkezdődött. Az esztendő. Nincs hátra, csak előre. Persze az igazi bátorság az lenne, ha visszakozni sem mernék. Mármint azon ígéreteimtől, melyeket legkésőbb a kettőezernyolc éjfél és kettőezerkilenc január elseje nulla óra öt perc között terjedő delíriumos időintervallumban tettem, mélyen meghatódva önmagamtól. Ennyit az utolsó szó jogán, Tisztelt Bíróság!

Az ígéret? Szép szó. Megtartani, na az a feladat. A vártnál nagyobb. Pedig megfogadtam, többször is. Magam-nak is, másnak is. Álltam tükör előtt, elmondtam százszor, tán még le is írtam, hogy így tovább nem mehet! Hogy mi? Hogyhogy mi? Hát a nagybetűs élet! Az.