Elolvastam néhány régi írásomat az elmúlt nyarakról, és jókat derültem, hogy milyen volt az életünk, míg kicsik voltak a gyerekeink, amíg csak egy-kettő volt tizennégy év fölött, és a kicsikhez szabtuk a programokat, ők szabályozták a nyaralás dinamikáját.

Hú, azért ha a gyermekünk megy érettségi vizsgára, az már más dimenzió! Emlékszem, én annak idején az ájulás határán voltam hétfő reggel, mikor megkezdődött az írásbeli vizsgák hete, a szóbeliről emlékeim is alig maradtak, annyira izgultam. Érettségi Anyaszemmel.

Fogalmam sincs, mi ütött belém, hogy nem álltam a sarkamra azon a bizonyos szombat délelőttön… Igen, tündéri volt, ahogy ugrándozott a kis barna gombóc, szaglászta a gyerekeket, dörgölőzött a lábamhoz, mintha tudta volna, hogy engem kell megpuhítani.

Hétvégén, a szépen terített asztalnál, mikor a krumplipüré helyett reformköretet tettem az asztalra, a család aljas szavazást tartott. – Anyaszemmel a gyerekes családok megkerülhetetlen kérdéséről.

„Egy meredek utcában lakni jó gyakorlás a lejtőn elindulásra, vagy a jégen csúszkálás elsajátítására. Mióta vidékre költöztünk, többet használom az autómat, sok időt töltök a volán mögött, és az idei télnek köszönhetően extrém körülmények között is tesztelhettem magamat és az autómat.” Márciusi számunkban Anya mesélt a közlekedési viszontagságokról.

Bár már messze a tél, érdemes felidézni Anya szemével, milyen nagy élmény volt a családi korizás!

Újra itt a középiskolai felvételi, idén Bencénknek lesz nehéz másfél órája, amikor tudása legjavát kell adnia matekból és magyarból, a vágyott gimnáziumba kerülés terhével megpakolva… Nem tudok azonosulni ezzel a módszerrel, nem hiszem, hogy egy tizenhárom-tizennégy éves kamaszról egy egyszeri írásbeli vizsga alapján kellene eldönteni, hogy hol kap esélyt a tanulásra.

Századik írásom a magazin hasábjain, és pont a decemberi számban, ez elgondolkodtatott, hogy mit is jelent ünnepelni valamit, valakit, és mitől lesz méltó az ünnep, kinek mit jelent, mit hoz magával, mit hagy maga után…

Minden elvem feladva regisztráltam a Facebookra, eredetileg csak azért, hogy tudjak a kolléganőimmel kommunikálni egy zárt csoportban, aztán már több csoportban, és végül megtaláltam a fő értelmét a jelenlétemnek! Chaten hajlandók velem a gyerekeim beszélgetni, néha még többet is, mint élő szóban…

Elindult a tanév, új iskola, új óvoda, ingázó nagy gyermekek, több autózás, pontos időbeosztás, sok szervezés, előrelátás. Mostanra megszoktuk a változásokat mindannyian és simán indul a reggel, bár minden nap másik kamasz indul később, és jön haza korábban, ezért mindez csak egy nagyméretű heti beosztással sikerülhet, amit nemrég felrakattam az előszobába a fiúkkal, és szorgosan írom, hogy milyen nap, melyik gyerek mettől-meddig és hol van; mivel jön haza, és mit kell vinnie; ki megy a kicsikért, és ki a vacsifelelős…