Szimpatika cikkek Anyaszemmel-témában

Elegem van! Pedig drága kamasz és kamaszodó gyermekeim szerint nálunk alig található elektronikai „kütyü”, mert ha tudnám, hogy másoknál mik vannak, már kiszaladtam volna a világból. Tény, hogy nem csupán kicsit vagyok maradi ebből a szempontból: én még írni is kézzel szeretek, és újra elkezdtem filmre fényképezni, mert a legkisebb gyermekeinkről már „csak” digitális képek vannak – igaz ugyan, hogy abból több száz is.

Nem szeretném lerombolni drága férjem „kora reggel már Apuka”-képét, de az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen szombat reggel legfeljebb ötször fordul elő az évben... Az általános hétvégi reggeleken Anya kel föl a kicsikkel, Apát hagyjuk aludni, hiszen valamikor be kell pótolni a stúdióban vagy a laptop előtt töltött éjszakai órákat.

Nálunk a december a legjobb része az évnek, ha Dávid fiamat kérdezik, mert minden héten ünnepelünk valakit vagy valamit: szülinapok, névnapok, Mikulás, karácsony, bulik – finomságok, és természetesen ajándékok halmaza. Hiszen mégsem vonható össze a szülinapi és a karácsonyi ajándék, mert „az egyiket Te veszed, Anya, a másikat az angyalok hozzák nekem!” – fejtette ki ötéves gyermekem.

Idén először éreztem azt, hogy „legyen már december, készülhessünk az Ünnepre”, annyira szerettem volna már díszíteni a lakást, érezni a sütemények illatát, meglepetéseket tenni az adventi naptárba, esténként gyertyákat és karácsonyi izzókat gyújtani a lámpafény helyett. Ezért aztán szépen lassan egyre több piros kiegészítőt csempésztem a nappaliba, egyre több gyertyatartó bukkant föl a lakásban, így vezetve be az adventi időszakot.

A reklámhadjárat természetesen engem sem kímél, sem mint édesanyát, sem mint a kismamák tanácsadóját. Szerencsére otthon nem sokat nézzük a tévét, de abban a kevés időben bombáznak minket a még jobbal, a még újabbal, a még szebbel, az állítólag még egészségesebbel, legyen szó joghurtról, telefonról, samponról, vagy akár legófiguráról.

Hat év után végre rendezett az előszobánk! Mostantól nem riaszt vissza senkit a sok gyermek vállalása következtében huszonvalahány lógó kabátunk, és a „százlábú család” cipőmennyisége sem. Gyönyörű, elegáns gardróbszekrény került az Ecserin vett tálas helyére, mely kabátakasztóként és kalaptartóként funkcionált eddig.

Utazáskor, nyaraláskor nem véletlenül kerül be nálunk a gyógyeszeres-kötszeres láda az autóba. Nyaraláskor persze kiderült, hogy pont az nem volt benne, amire hirtelen szükség lett volna, mikor Réka baba hörögve vette a levegőt éjszaka.

Sok gyermekkel vízparton nyaralni mindig izgalmas helyzet, főleg, ha mindig van kicsi és még kisebb, akikre fokozottan kell figyelni. Idén kevésbé aggódom itt a Balaton déli partján, hiszen több száz métert lehet sétálni befelé, és még mindig leér négy és fél éves Dávidkám lába, Réka baba pedig remekül lebeg a karúszóival.

Bori lányunk befejezte általános iskolai tanulmányait! Nem akarok közhelyekkel élni, de tényleg hihetetlen, nem lehetett nyolc éve, hogy két fonott copfjával, kis kék kötényruhában megfogta Eta néni kezét, és bár én az angol felvételire vittem, ő bedumálta magát a németes első osztályba. Tündéri volt, cserfes, imádta a sulit, mi pedig nagyon büszkék voltunk rá.

Barátunk vidékre költözött, felújított egy régi parasztházat, és meghívott minket családostul egy pár napra, hogy kiránduljunk, bográcsozzunk, jó levegőt szívjunk. A gyerekek teljesen bezsongva várták a falusi kalandot, Apa a négy fiúval korán reggel vonatra szállt – négyéves Dávidkámnak már ez egy élmény volt –, mi a csajokkal még begyűjtöttünk néhány matracot és hálózsákot a rokonoktól, és miután teleraktuk az autót hat gyerek és két felnőtt cuccaival, utazóággyal és babakocsival, hangszerekkel, kismotorral, nekünk is sikerült elindulni.