Legkisebb gyermekem is betöltötte az első életévét! Újra lehetett első szülinapi zsúrt szervezni, mert hiszen az első az mégis más, főleg, ha négy testvér készíti a meglepetést. Olyan lelkesen fújták a lufikat, terítették az asztalt színes papírtányérokkal...

Már voltam kórházban néhányszor, hiszen ott születtek a gyerekeim mind az öten, de akkor páciensként és nem betegként töltöttem ott egy-két-három, de maximum négy napot.

Húzós hónapunk volt. Férjhez adtuk a sógornőmet, megszerveztünk az esküvőt a Balaton partjára, a strandra…És elkezdődött az iskola Bence fiam számára, ami eléggé megviseli az érintettet, de anyai-apai szívünket is teljesen porrá zúzza reggelente…

Ha nyár, akkor fesztivál… Biztos én is képben lennék, ha még egyetemista éveimet tölteném, és nem öt gyermekemet szeretgetném, nevelgetném éppen. Valószínűleg én is fognám a sátrat, hálózsákot, és járnám az országot keresztül-kasul, nehogy lemaradjak egy fergeteges buliról.

Nagyon jól indult az idei „Balatoni nyár” is, hiszen két nap alatt sikerült összepakolnom nem kis családomat, majd egy óra alatt teleraktuk a családi mikrobuszt két hétre és öt gyerekre elegendő ruhával, labdákkal, mackókkal, babaággyal, babakocsival, pelussal.

Alig hiszem el, hogy vége a kora reggeli iskolába indulás őrületének. Nem kell bezsúfolni az ébresztést, a könyörgöm öltözzetek-et, a kakaókészítést, hajfonást, uzsonnaosztást negyven percbe, hiszen onnantól ráérünk!

Május. Az év legszebb hónapja, az Ígéret hava, a természet kiteljesedése, a virágnyílás, a termékenység, a szerelem ideje. Anyaként és bábaként úgy érzem, a május olyan, mint maga az anyaság. Ezért ez a hónap az édesanyáké kell, hogy legyen, és nem csak az első vasárnapja…

Minden jel arra mutat, hogy tényleg tavasz van, mert az egy dolog, hogy virágba borult a kert, hogy világos van még Bence úszóedzése után is, hogy a lányaim egészen rövid szoknyákban feszítenek, és hogy Dávid babát sem kell eszkimónak öltöztetnem, ha kimegyünk sétálni. De Ádám fiam szerelmes!

A múlt hónapban alig volt egészséges ember a városban, a suliban és az oviban csak lézengtek a gyerekek. Egy ideig a mieink még tartották a frontot, de aztán nálunk is megkezdte pusztító munkáját egy vírushalmaz. Először Bori lányom dőlt ki, majd az orvosi rendelőben töltött két óra után Rozi és Bence is köhögni kezdett.

Tudom, még csak az év elején járunk, így talán korainak tűnhet a szeptemberi iskolakezdésen töprengeni, de el kell kezdenem gondolkodni, hiszen Bence fiunk májusban lesz hat éves. Menjen-e iskolába vagy maradjon ovis még egy évig? Ha megy, hová menjen: ahová a lányok is járnak, vagy esetleg egy másik iskolába, ahol más a „kínálat”?