"Valamiért mindig összeszorul a gyomrom és egy kis félelem színezi a hangulatomat, ezért képtelen vagyok átadni magam a természet hangjainak, színeinek és nyugalmának."

Családilag messze járunk még az ún. zero waste életmódtól, ami annyit jelent, hogy a kommunális hulladékot megpróbálják megközelítőleg nullára redukálni, szerencsére egyre többen. Mi odáig jutottunk egyelőre, hogy hétről-hétre csökken a kukánk súlya, amikor hétfő reggel kihúzzuk az utcára. Elkezdtünk figyelni, hogy ne vásároljunk feleslegesen műanyagot, ha van más alternatíva, és lehetőség szerint kerüljük az előre csomagolt élelmiszereket.

A nyári szünetben az a jó, hogy laza napok követik egymást, nincs kötelezettség, és annyi mindenre van ideje a gyerekeknek, ami fontos. Lehet későn kelni, ráérősen reggelizni, lehet dinnyét vagy palacsintát ebédelni, tíz hétig lehetnek mezítláb, és nem kell tudniuk milyen nap van vagy mennyit mutat az óra.

Egy pár nap, esetünkben pár hét internet nélkül egészen kibírhatónak tűnt, és a kamasz gyerekeken kívül mindenki megszokta a helyzetet. Bence a maga 16 évével két nap után közölte, hogy a múlt században élünk, és nincs ebben semmi romantikus, amúgy meg baromira unja, hogy csak a letöltött zenéihez fér hozzá.

Drága férjemmel hosszú évekig táncoltunk és tanítottunk a Bihari János Néptáncegyüttesben, akkoriban a próbaterem, a színpad, a fellépések, a fesztiválok voltak életünk meghatározó alapkövei. Egy nagyszerű közösséget adott, ami egyszerre jelentette a hobbit, a munkát, a barátságokat, a szerelmeket, a rendszeres mozgást, a fergeteges bulikat, izgalmas külföldi turnékat, nagy balhékat és óriási sikereket, sok tanulást és hálás tanítványokat.

Anya vagyok. Már 21 éve. Szeretem ezt az érzést. Hálás vagyok, hogy erről szól az életem. Nem vagyok szupermami, hibáztam és hibázok egy csomót. Sok könnyet ejtettem, de ebből sokat a boldogság, a büszkeség és az öröm szült. Sokat a fájdalom, a féltés, a tehetetlenség érzése.

Sok vita volt/van akár családon belül is arról, hogy kell-e és mikortól kell mobiltelefon a gyerekeknek. Nos, mi úgy döntöttünk, hogy felső tagozattól kapnak saját telefont, lehetőleg egy használt készüléket először, ami ugyan lehet, hogy régebbi, de legalább nem annyira értékes. Ez az az időszak, amikor elkezdenek egyedül járni különórákra, sokszor egyedül közlekednek tömegközlekedéssel a városban, ill. jelen esetben távolsági busszal a lakóhelyétől 20 km-re,

A szűrésekkel kezdődött a fogadkozás részemről is, de még az év végén, hiszen amióta elhagytuk a fővárost, könnyű volt kifogásokat találni, és halogatni az ellenőrző vizsgálatokat, „hiszen nincs panasz, ráér még!” felkiáltással...

Ki kell mondanom, nagyon nem mindegy, hogy lányunk vagy fiunk készül erre az eseményre, azt is mondhatnám, ég és föld a rákészülés, az izgatottság, a cipelt cuccok mennyisége és a ráköltött pénz. Nyakunkon a szalagavatók.