Sajnos a címben leírt szavakat ma már ritkán használjuk, pedig a szürke hétköznapokban nemegyszer jól jönne egy kis áldás, és egy picit több békesség.

A karácsonyi levélírást nem azért szerettem gyerekkoromban, mert „rendelni” lehetett, hanem azért, mert ezzel elkezdődött valami, ábrándozhattunk kedvünkre, és egy kicsit elképzeltük azt, ami még nem jött el.

Jólesik, amit Györgyi ír, de legfőképpen azt értékelem, ahogy elviseli azokat a jelenségeket, amik a mindennapjaimat kísérik, mióta próbálkozom azzal, ami eddigi életemben lehetetlennek tűnt. Többször nekiálltam már a leszokásnak, de idén nyáron döntöttem el igazán: nem akarok dohányozni.

Egy ismert gyerekpszichológus egyszer azt nyilatkozta: „A bepakolt tornazsák, a lecke, a szép „M” betű a gyerek dolga. Ha a szülő azt hiszi, hogy az övé is, az legalább 12 év pokol.” Nálunk Györgyi néha hajlamos azt gondolni, hogy az ő dolga is az egész, hiszen már augusztusban egyik reggel közölte velem: „Úristen, semmit sem tanultunk a nyáron!” Erre én ráförmedtem, hogy nem normális, és én nem vagyok hajlandó nyáron kínozni a gyerekeimet!

15 éves koromban nyáron egy hónapot dolgoztam egy benzinkútnál. Zányi Sanyi bácsi szerezte nekem a melót, ő akkor már évek óta dolgozott a fóti Áfor-kút vezetőjeként, történelemtanár végzettséggel. Engem Kálmánnak hívott, és ezt egy ideig furcsán vettem, de az összes kortársamat hasonlóképpen szólította.

Valóban: a hat gyerek közül valakivel mindig történik valami. És az élet persze úgy hozza, hogy az igazán „nagy” balesetek javarészt akkor történnek, amikor nem vagyok otthon. Nyáron ez azért szembetűnő, mert egyrészt több a vidéki koncertem, másrészt nincs iskola, és így az otthon töltött napokat Györgyinek kell megtöltenie programokkal.

A gyerekeknek nagy a mozgásigénye, ezt mindenhol olvashatjuk, de amikor a saját bőrén tapasztalja az ember, az bizony néha elég fárasztó. Más szemszögből nézve viszont fiatalon tartanak minket, mert nem lehet megúszni a bicajozást, a szombati focit, nyáron pedig a véget nem érő strandolást.

Május első vasárnapja van, anyák napja. A gyermekeimet kérdeztem, hogyan éreznek az anyukájuk iránt, illetve mit gondolnak a nagymamájukról?! Isten éltesse az édesanyákat!

Miért fontos beszélni a szexualitásról? Tudományos szempontból nem tudom megmondani, hiszen nem vagyok szakértő, de szülőként tudom: féltem a gyermekeimet. Féltem őket, mert az iskolában semmilyen „használható” reakció nincs a pedagógusok részéről a témában. Sőt, talán teljes a hallgatás. Féltem őket, mert valóban annyi hamis, aberrált és nem életszerű videó, fotó érhető el a neten, hogy nem is tudom, hogyan alakulhat ki egészséges vágy egy mai fiatalban.

Én még az év elején elhatároztam, hogy a kisebbekkel csak közösen ülünk le a számítógép elé. Bevallom, mi is könnyelműen kezeltük egy ideig ezt az egészet, mert néha valóban egyszerűbb azt mondani: „Egyet még játszhatsz, addig apa is befejez valamit.” Hát ez egy baromság! Azt a valamit este is meg tudom csinálni, amikor már a törpék lefeküdtek, és azt a pici időt, amit otthon vagyok, töltsük együtt, amennyire csak lehet.