Soha nem gondoltam, hogy a gyermekeim bármilyen küzdősportot fognak választani, hiszen engem sosem vonzott semmilyen harcművészet. Ennek ellenére a nagyobbik fiam több mint 3 éve bokszol, Bence pedig 5 éve kendózik. Maguktól találtak rá a sportágra és mind a két srácnál a jó közösség és a mester személye volt a meghatározó tényező.

Egy év megfeszített munkájába telt, amíg megvettem életem első komposztaprítóját. Akik régóta olvasnak minket, azok megszokhatták, hogy kéthavonta megjelenik az írásomban valamilyen szerszámgép. Nincs mit szépíteni, sráckorom óta megvan ez a szenvedély.

A mi környezetünkben van tárgyvándorlás. Testvéreimmel és barátainkkal rendszeresen cserélgetjük a tárgyainkat. Így minden gyermek örökölhet ruhákat, játékokat, és mindenki jelzi a rokoni körében, ha valami feleslegessé vált, és ha van igény, akkor mehet tovább. Mindezt tudományos síkra emelve arra jutottam, hogy ez a családon belüli, országos, kontinentális és globális tárgyvándorlás.

Egy kedves barátomnak egy napon nem ment haza a húszéves fia. A korából adódóan gondolhatnánk, hogy valakinél ott maradt, de a fiú nem volt egy „bulizós” típus. A rendőrség nem adhatott róla felvilágosítást, mondván már nagykorú és lehet, hogy nem akar velük élni, kvázi elképzelhető, hogy előlük menekült el.

Január közepén bontottuk le a karácsonyfát és a meggyőző érvem az volt a kisebbek felé, hogy amikor kiszáradt a törzse, akkor az aprított fán tudunk majd bográcsban főzni finomakat. Lehet, hogy baj, de én az 5 éves lányommal és a 8 éves fiammal szoktam fát vágni. Ezért ők a felügyeletem mellett használják a fejszét. Nekem is engedte apám, csak be kellett tartani a szabályokat.

Igen, nekem is vannak példaképeim! De ahogy telnek az évek, egyre egyszerűbb dolgokban keressük a példaképeinket. Kamaszként mindenkinek lóg egy híres zenekar, vagy egy sportoló a szobája falán… persze csak plakát formájában. A kamasz fiaim birodalmát is díszíti egy nagy nyelv és a ruhatárukban is ott vannak a zenekaros márkázott pólók.

Rovatunkban egy nagycsalád életét mutatjuk be, férfi és a női szemszögből. Alább Apa gondolatait olvashatjátok, Anya írása pedig itt található.

…mondták sokan, és persze azt is mindenki kiemelte, hogy jó szakember volt. Kiváló gyógyszerész, aki mindent megtett a munkájáért, az utánpótlás neveléséért, a továbbképzésekért és még nyugdíjas korában is dolgozott, ráadásul több patikában is!

Mostanában sajnos elég magas a vérnyomásom. Főleg akkor, amikor megveszem hó elején a két felnőtt és a négy diákjegyet a BKK automatától. Na, ott ölni tudnék, és nem csak az árak miatt, hanem a gép tempója miatt is. Miért nem kaphatok én egy kódot, ami alapján tudja az a nyomorult eszköz, hogy hány darab szelvény kell és milyen azonosítókkal?

Ennyire még nem utáltam szeptembert. Még akkor sem, amikor a gimi utolsó éve kezdődött. Pedig azon a nyáron rengeteget töltöttem külföldön és már „nagyfiúként” úgy éreztem, enyém a világ.