DNS

Hogyan lett gömbölyű a paradicsom?

Ősei egykor borsószemnyi dél-amerikai bogyók voltak, de a növénynemesítők sok évszázadnyi munkájának köszönhetően mára színben, méretben és formában is szinte végtelen sokféleségnek örvend ez a közkedvelt zöldség.

Ingyenes DNS vizsgálatot tervez Észtország

Észtország a közeli jövőben ingyenes DNS-vizsgálatot biztosítana 1,3 millió lakójának, és meg is tették az első lépéseket egy genetikai vizsgálati és információs szolgáltató intézmény felállítására. A március 20-án elindított kezdeményezés célja, hogy az emberek tudatában legyenek, milyen betegségekre hajlamosak, és minimalizálhassák a későbbi megbetegedések kockázatát.

Egy ritka kórkép – mitokondriális betegség

Izomgyengeség, látászavar, nagyothallás, tanulási nehézségek, memóriazavar, cukorbetegség, epilepszia, fiatalkori stroke, migrén, pajzsmirigy betegség: látszólag egymástól teljesen különböző betegségek, amelyek hátterében gyakran az ún. mitokondriumok, azaz az energiaképzésért felelős sejtalkotók hibás működése áll

Károsodást okozhat a CT-vizsgálat

Egy kutatás során a tudósok azt vizsgálták, hogy milyen hatást gyakorol az emberi sejtekre az alacsony sugárterhelés, amely a kardiológiában alkalmazott komputeres tomográfiai vizsgálatok során éri a szervezetet. A vizsgálati eredmények szerint megnövekedett a DNS-károsodás és a sejtpusztulás mértéke, valamint erősödött a sejtszintű hibajavításért és sejthalálért felelős gének kifejeződése is.

Áttörés: kezelhető lesz a süketség?

Génterápia segítségével adták vissza genetikai mutáció miatt süket egerek hallását amerikai kutatók. Harvardi és bostoni szakértők a Science Translational Medicine című szaklapban mutatták be eredményeiket, amelyek az első lépéseket jelenthetik a veleszületett halláskárosodásban szenvedő emberek génterápiája felé vezető úton.

Előre jelezhető lesz a rák?

A Harvard Egyetem és az Északnyugati Egyetem kutatói fedezték fel, hogy kicsiny, de jelentős változások mennek végbe a szervezetben már több mint egy évtizeddel azelőtt, hogy diagnosztizálnák a rákot.

Új módszerrel kezelhetik a leukémiát

Daganatos sejteket alakítottak át immunsejtekké a Stanford Egyetem tudósai, a felfedezés révén távlatilag alternatív terápiát dolgozhatnak ki az egyik legagresszívabb leukémiaféleség kezelésére.

Megakadályozhatók az örökletes betegségek?

Angliában engedélyezhetik az embrió DNS-ének megváltoztatását az anyába való beültetés előtt. Ezzel kiküszöbölnék, hogy a gyermek megkapja az örökletes betegségeket. Falus András genetikus, akadémikus szerint a probléma az, hogy nem tudjuk, a sejtmagok manipulációja nem okoz-e epigenetikai változást a gyermeknél.

Ajánlataink

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!