Kérdezze meg kezelőorvosát!

Nincsen nyár sérülések nélkül?

Rozsdás szög, leégés, rovarcsípés, tengerisün és bicikli - a nyári sérülések fő okozói. Mit tegyünk, ha már megtörtént a baj?  Dr Korzenszky László baleseti sebésszel beszélgettünk.

Mit tehetünk az öregkori memóriazavarok ellen?

Magyarországon 150 ezerre teszik azok számát, akik idős korukban memóriazavarokkal küzdenek. A 65 év felettiek 1 százalékát, a 85 év felettiek 40 százalékát sújtja ez a betegség, pedig egy kis agytornával csökkenteni lehet a kialakulás kockázatát. – Kovács Tibort, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinikájának docensét kérdeztük.

Leszokás a dohányzásról-10 óra alatt

Selymes Orsolya fiatal pszichológusnő, aki 6 évvel ezelőtt saját magán kezdett el kísérletezni, hogy megoldást találjon cigifüggőségére. Ma már több mint félszáz embert szabadított ki a dohányzás fogságából, módszerének titkáról kérdeztük.

Ha pöttyös a gyerek - Kiütéssel járó gyermekbetegségek

Gyakorló anyukaként láttam már ilyen-olyan kiütéseket gyermekeim bőrén, tartottam itthon az óvodást, csak mert a csoportjában skarlát megbetegedés történt, és zuhanyoztam egymás után az összes gyereket napjában ötször, mert viszkettek azok a fránya himlők. Pöttyökről, okokról és kezelésekről kérdeztem homeopata gyermekorvosunkat, dr. Sal Pétert.

Van segítség a sérült újszülötteknek

A Dévény Speciális manuális technika – Gimnasztika Módszer (DSGM) minden eddigi mozgásrehabilitációtól eltérő, új szemléletre épülő rendszer, a mozgáskorrekció alapvetően új megközelítése. A módszer kidolgozójával, Dévény Anna gyógytornász, művészi torna szakedzővel beszélgettünk.

Védekezés a felfázás ellen

Itt a tél, előkerültek a nagykabátok, sapkák, sálak. Kislány kora óta tudja minden nő, hogy ne üljön le hideg kőre, padra, mert megbetegszik – de vajon tényleg a hideg okozza a köztudatban felfázásként ismert panaszokat, vagy más áll a háttérben? Erről kérdeztük Dr. Bertalan Flóra háziorvost.

Ésszel igyunk!

Október hagyományosan a szüret hava, így nem felesleges néhány szót ejteni arról, milyen hatást gyakorol az emberi szervezetre az alkoholfogyasztás. Mindebben Balogh Kinga dietetikus volt segítségünkre.

A gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatásokról

Arról, hogy miképp változtatnak az általunk elfogyasztott élelmiszerek a gyógyszerek hatásain, a legtöbben nem sokat tudunk, pedig nem mindegy, hogy egy-egy gyógyszeres kezelés alatt mit, mikor és mennyit eszünk vagy iszunk. Állandó szakértőnkkel, Rábainé M. Katalinnal ezúttal a gyógyszer-élelmiszer kölcsönhatásokról beszélgettünk.

Betegség-e a hiperaktivitás?

Ismer olyan kisgyereket, aki egyetlen pillanatra sem képes megállni, folyamatosan ide-oda futkározik, mindenre felmászik, egyfolytában beszél és nem tud hosszabb ideig koncentrálni egy dologra? A jelenség neve hiperaktivitás, és Nagy Orsolya pszichológus mondja el róla a legfontosabb tudnivalókat.

Praktikák tikkasztó hőségben

Ha melegünk van, már nem is jut eszünkbe gyakran más megoldás, mint megnyomni a klímaberendezés bekapcsoló gombját. Aki érzékeny rá, vagy nincs lehetősége így hűtenie magát, az élhet egyéb praktikákkal is. Kérdéseinkre a foglalkozás egészségügyi területen is dolgozó Dr. Tóth Brigitta belgyógyász válaszolt.

Ajánlataink

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!