Popper Péter

(1933. november 19. - 2010. április 16.)
Az emberi lélek legavatottabb ismerője volt. Mindennapi és nem mindennapi problémákról, életről, halálról, magányról és társas kapcsolatokról mesélt magazinunk kamerája előtt.

A féltékenységről

Legősibb ösztönünk a szerzés, a birtoklás – ez már állati szinten is így van, hiszen egy állat területét sem lehet megsérteni, az állatok is zsákmányt szereznek, majd birtokolják azt, és így tovább. Tessék megnézni a Bibliát: az ember hatalmat kap Istentől a növényvilág felett, hatalmat kap az állatvilág felett, de a többi ember felett nem.

Lazasággal a lelki békéért

Rendellenes nézeteim vannak a boldogságról, mint állapotról. Ugyanis úgy gondolom: ebben az állandó formában boldogság nem létezik. A boldogság nem állapot, hanem egy felszikrázó pillanat, ami jelentkezhet egy kapcsolatban, valamilyen siker nyomán, egzisztenciálisan, szexuálisan.

Társadalmi nemi szerepek – Konvenciók és valóság

Meggyőződésem, hogy valójában a női az erősebb nem. Nézzünk csak meg egy influenzás férfit és egy influenzás nőt! Előbbi szenved, ágynak esik, alig él, míg a nő, aki ugyanolyan beteg, mégis talpon van, bevásárol, vezeti a háztartást és ápolja a párját. Valószínűleg tovább is él majd.

Magány

Vallásos családból származom: nagyon jóban voltunk az Istennel. Ha az ismerősök valamelyike megbetegedett, jött apámhoz a templomszolga, mondván, hogy a Kovács úr nagyon beteg, és megkérdezte, mit ad neki. Apám például azt mondta: két napot. A másik szomszéd adott egy hetet, a harmadik nem adott semmit. Ezeket aztán felírták, összegyűjtötték, és a templomban felajánlották a Jóistennek.

Szorongás az érthetetlentől

Miért vonzódik az ember a misztikumhoz, az ezotériához? A régi zen buddhista filozófustól, Lin-csitől egyszer megkérdezték a tanítványai, hogy miért fontos a tanítás. Ő erre azt felelte: mert vigasztalás. Ez kemény válasz, ami sok mindent megkérdőjelez. Rengeteg ostobaságot tanítanak az embereknek, akik ezáltal hamis utakra tévednek.

Ha eljön az öregség...

Kung Fu Cse egyik tanítványától megkérdezték, hogy milyen ember a mesterük. A tanítvány megvetően elfordította a fejét. A Mester így szólt: „Miért nem mondtad neki, hogy annyira keresi az igazságot, hogy enni is elfelejt, barátai között a gyászáról is megfeledkezik, és észre sem veszi, hogy az öregség eléri.”

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Szimpatika akció

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!