intimitás

Inkontinencia és hüvelyszárazság? Itt a megoldás!

2017. 08. 06.
A gyakran jelentkező női problémákon az Intímklinika új lézeres eszközével könnyen tudnak a szakemberek segíteni.

A kályha melegénél - apaszemmel

2016. 02. 24.
Január közepén bontottuk le a karácsonyfát és a meggyőző érvem az volt a kisebbek felé, hogy amikor kiszáradt a törzse, akkor az aprított fán tudunk majd bográcsban főzni finomakat. Lehet, hogy baj, de én az 5 éves lányommal és a 8 éves fiammal szoktam fát vágni. Ezért ők a felügyeletem mellett használják a fejszét. Nekem is engedte apám, csak be kellett tartani a szabályokat.

Házasélet a prosztatarák után

2015. 12. 07.
Egy előrehaladott állapotban diagnosztizált prosztatarák számtalan dolgot megváltoztat a férfi életében, beleértve a párkapcsolatot is. A betegség kezelése, az esetleges műtét nemcsak fizikailag, de pszichésen is megterhelő saját maga és partnere számára is. A megértés, odafigyelés ezekben a helyzetekben különösen fontos a beteg szempontjából, a tényeket azonban sokszor nehéz kimondani. Ám, ha kellő akarattal állunk a helyzethez, a betegségben megtalálhatjuk azt is, ami megerősíti a kapcsolatot.

A közösség dicsérete

2015. 11. 18.
Azt mondja az én egyik kollegám, ő bizony nincs rajta a Fészbukon. Dehogy fogja ő magát ottan kiadni, meg kitenni mindenféle tartalmaknak, hirdetéseknek. Hogy a Nagy Testvér figyelje őt.

Nélkülük

2015. 11. 02.
Elveszíteni valakit mindig nagyon nehéz. Az emlékek kitöltik az ember elméjét ébren és álmában is, ezer kérdés és gondolat kavarog ilyenkor bennünk, szükségünk van a családi és baráti támogatásra, közös emlékezésre. De a személyes gyászt kívülről csak segíteni lehet, mindenkinek magának kell végigjárni ezt a folyamatot.

Szép kort élt meg...

2015. 11. 01.
…mondták sokan, és persze azt is mindenki kiemelte, hogy jó szakember volt. Kiváló gyógyszerész, aki mindent megtett a munkájáért, az utánpótlás neveléséért, a továbbképzésekért és még nyugdíjas korában is dolgozott, ráadásul több patikában is!

Hány éves korban házasodjunk?

2015. 08. 06.
Mikor mondjuk ki a boldogító igent? Fiatalon, a húszas éveink elején, amikor még kölcsönösen alakíthatjuk egymást? Vagy minél többet várunk, annál jobb, hiszen 30 fölött már sokkal érettebbek vagyunk? Egy új kutatásból kiderült, leginkább a húszas éveink második felében érdemes házasságot kötni, ha a válás kockázatát minél kisebbre akarjuk csökkenteni.

Ilyen a magyarok lelkiállapota

2014. 03. 10.
Többet stresszelnek a munkahelyükön, egyre kevésbé vallásosak, egyre kevésbé élnek meg harmonikus kötődést, és emiatt egyre több rémálmuk van a magyaroknak...

8 dolog, amin változtatnod kell ahhoz, hogy boldog légy

2014. 01. 01.
Mindenkinek vannak olyan szokásai, amelyek nem kedveznek különösebben a békés, nyugodt életnek. Minél több rossz szokást tart meg és gyakorol valaki, annál inkább a rabjukká válik, mígnem a végén azonosul velük, és a kritikákra már csak a vállát rángatja, hogy persze, de „én ilyen vagyok”.

A szexuális elégedettség kulcsa a változatosság és az érzelmi közelség

2013. 09. 20.
A Durex első nemzetközi szexkísérletének eredményei azt mutatják, hogy az elégedett szexuális élet kulcsa a változatosság és az érzelmi közelség. A kísérletben világszerte résztvevők egyöntetűen azt tapasztalták, hogy az elégedettségi szintjük a négy hét alatt folyamatosan nőtt azáltal, hogy több időt és energiát fordítottak az előjátékra.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

»

Kvíz

Olvassa el a Szimpatika magazint és válaszoljon a kérdésekre!

»

Tematikus kvíz

Böngésszen a honlap cikkei között és válaszoljon a kérdésekre!

»

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

»

A nyitólapról ajánljuk

#KORONAVÍRUS

Áprilisi akció

Walurinal Max Aranyvesszővel tabletta

10 db

2 099 Ft

209,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Detralex 500 mg filmtabletta

60 db

5 399 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 599 Ft

60 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 249 Ft

62,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

UltraBlanc fogkrém

75 ml

2 349 Ft

31,3 Ft/ml
Kozmetikum

Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

2 099 Ft

105 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil 10 mg/g krém

30 g

2 499 Ft

83,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Artelac CL szemcsepp

10 ml

1 399 Ft

139,9 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköznek minősülő orvostechnikai eszköz*

Nottevit Happy Sleep kapszula

30 db

3 699 Ft

123,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 399 Ft

73,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Betadine® oldat

30 ml

1 449 Ft

48,3 Ft/ml
Fertőtlenítőszer***

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

180 g

4 999 Ft

27,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Maxiluten tabletta

30 db

2 899 Ft

96,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres C-vitamin 1000 mg RETARD filmtabletta csipkebogyó kivonattal + 2000 NE D3-vitamin

90 db

3 199 Ft

35,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

999 Ft

16,6 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta

14 db

1 249 Ft

89,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan 120 mg filmtabletta

30 db

4 399 Ft

146,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Iberogast belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 799 Ft

90 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Night Forte lágyzselatin kapszula

60 db

3 199 Ft

53,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Dettol antibakteriális kézfertőtlenítő gél

50 ml

899 Ft

18 Ft/ml
Biocid termék****

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 599 Ft

799,5 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Flexagil krém

150 g

3 699 Ft

24,7 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Otrivin RAPID 1 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 099 Ft

209,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Fertőtlenítők alkalmazásakor ügyeljen a biztonságra! Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!
**** Biocidok alkalmazásakor ügyeljen a biztonságra! Használat előtt mindig olvassa el a címkét és a használati útmutatót!

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2021. áprilisi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el