Kiállítás

Fotókon az autizmussal élők mindennapjai

Virtuális fotókiállítás nyílt az Autisták Országos Szövetségének szervezésében. A képeket Komka Péter fotóriporter készítette 2010 és 2022 között ugyanazokról a személyekről, családokról.

Bemutatják a Lyme-kór diagnosztikájának új módszereit

Álmok Álmodói 20 – Világraszóló magyarok, világformáló találmányok címmel nyílt nagyszabású tudománytörténeti kiállítás a Millenáris D épületében. Az interaktív tárlaton olyan mérföldkőként számontartott tudományos és technikai vívmányokat mutatnak be, amelyek feltalálói között magyar tudósok, szakemberek is megtalálhatóak.

Hó száll Velencére

A titokzatos városban már alig van valaki. Elnéptelenedtek az utcák, a lagúnák felett szürkéllő, a kontúrokat ellágyító ködből csak nagyritkán tűnik elő egy-egy billegő alak. Vak harmonikás húzza a bezárt kávéház előtt, a csónakok mint a kikötött lovak összedörgölőznek, ha egymáshoz veri őket egy-egy kósza hullám.

Új élet vár

Én azt hittem, hogy ennek már vége. Hogy ez a korszak már nincs. Nekem az, hogy az emberek új életet kezdenek január elsején, olyan mint egy Ludas Matyi karikatúra. És most kiderült, hogy ez még tart!

Ismerd meg a tested!

A lenyűgöző emberi testet bemutató BODY kiállítás egyedülálló lehetőség arra, hogy jobban megismerjük a bennünk végbemenő folyamatokat.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!