Vese

Igyon egy sört az egészségére!

A sör nem más, mint víz, maláta, komló és élesztő együttese, mégis sokan a végletekig rajonganak érte, mások fanyalognak a keserű ízén és értetlenül állnak e rajongás tárgya előtt. Mára már tudományosan bizonyított tény, hogy a sör nemcsak finom, de egészséges is, így bátran kiállhat a vörösbor messze ismert jótékony hatásának árnyékából, hiszen napi egy üveg sör elfogyasztása jótékonyabb hatással van szervezetünkre, mintha nem innánk egy korsóval.

Az éltető víz és más finomságok

A kor előrehaladtával életmódunk egyre inkább nyomot hagy külsőnkön is. Az apróbb ráncok, a szárazabb bőr mind az idő múlásának figyelmeztető jelei. A különböző fiatalító kozmetikai beavakozások és arcápolók mellett azonban gyakran elfelejtkezünk arról, hogy már egy kis odafigyeléssel is sokat tehetnénk azért, hogy bőrünk üdeségét megőrizzük. Ehhez nélkülözhetetlen a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék fogyasztás.

Mégis egészséges a kávé?

Habár manapság számtalan negatív kritika olvasható a kávézásról, mint az ember egyik legrégebbi és legkárosabb szenvedélyéről, az új kutatásoknak köszönhetően már egyre inkább megoszlik a közvélemény e kérdésben. Számos kutató szerint a kávénak nem csak egészségre ártalmas hatásai vannak, hanem rengeteg pozitív tulajdonsága is.

Szegény árvacsalán

Egyszer volt, hol nem volt egy kis csalán, aki testvéreivel ellentétben nem csíp, viszont számos jó tulajdonsággal bír. Ezt a kis gyom- mások szerint gyógynövényt el is nevezték árvacsalánnak.

"Úgy szeretlek apám mint sót"

Mondta a legkisebb királylány az apjának. A sót mi is szeretjük, de túl sokat fogyasztva veszélyeket rejthet magában.

Hogyan váljunk Claudia Schifferré?

A látszat ellenére itt a tavasz. Ezt onnan lehet tudni, hogy a 'glossy' magazinok színes szagos hirdetésekben kínálják a cellulitisz eltüntető csodaszereket, napvédő krémeket, kis rózsaszín cuki-muki rúzsokat.

Tavaszi nagytakarítás belülről

Eddig ettünk, ittunk, mulattunk, most itt az idő a tisztulásra. Hamvazószerda után kezdődik a keresztény kultúrkörben a böjti időszak. Ehhez próbálunk tanácsokat adni.

A vesének sem jó a túl sok kenyér

Ismert és elfogadott tény, hogy az étrend és a tápanyagok fontos szerepet játszanak a betegség megjelenésében. Azonban bizonyos ételcsoportok esetleges káros hatása a sokat vitatott kérdések csoportjába tartozik: a kenyér a friss vizsgálatok szerint káros is lehet.

Vörösáfonyával a húgyúti fertőzések ellen

Hazánkban nem olyan gyakori az előfordulása, sokkal elterjedtebb a fekete áfonya, de a vörös áfonyáról sem érdemes megfeledkezni. Különösen azoknak nem, akik hajlamosak a húgyúti fertőzésekre.

Megfázás ellen csipkebogyót!

A rossz idő beálltával fokozottabban kell odafigyelnünk arra, hogy vitaminkészleteink nehogy megcsappanjanak, jobb nem is esélyt adni a megfázásnak, influenzának. A csipkebogyó rendszeres fogyasztásával nagyobb eséllyel kerülhetjük el a betegségeket, nem csoda, hisz az összes vad és kerti növény közül a csipkebogyó tartalmazza a legtöbb C-vitamint.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!