Aktuális

Mitől függ, kinél jelentkezik macskaallergia?

Az állatok által kiváltott allergiák közül a leggyakoribb a macskaallergia, ám ez sem jelentkezik mindenkinél. De vajon mitől függ, hogy bennünket érint-e, merjünk-e cicát hozni a lakásba, és mit tehetünk macskaallergia esetén?

A test tudatos felkészítése a gyermekvállalásra

A tervezett várandósság előtt legalább három hónappal érdemes tudatosabb életmóddal segíteni a várva várt gyermek érkezését, és nemcsak a leendő anyukák, hanem az apukák esetében is, hiszen rajtuk is múlik a fogantatás sikeressége.

Miért vörös a Jupiter hatalmas foltja?

A nagy vörös folt legalább az 1600-as évek közepe óta létezik, de könnyen lehet, hogy még korábban kialakult, csak épp nem volt megfelelő eszközünk a megpillantására.

Áttörés a Lyme-kór diagnosztizálásában

Piacra került a legújabb, magyarok által fejlesztett innovatív labordiagnosztikai eljárás, amely azonosítja a kullancsok által terjesztett Lyme-kór okozóját a betegség bármely időszakában.

Szemezgető – olvasókőtől a kontaktlencséig

Gondolkodott-e már azon, kik találták ki a szemüveget és milyen célból? Hogyan fejlődött és vált a divatos kiegészítők ikonikus darabjává? Összegyűjtöttünk néhány olyan érdekességet a látásjavító eszközökről, amire talán álmában sem gondolt.

Tóth Vera: „Hiszek egy felső erőben, ami segít egyengetni az utamat”

Tóth Verával ellátogattunk oda, ahonnan egész karrierje indult, és ahol elnyerte az Év hangja címet. Az épület ma már a Nemzeti Táncszínháznak ad otthont, Vera pedig a kávézóban mesélt arról, mit gondol ma a szakmáról, és hogy miben találta meg a boldogságot az éneklésen kívül.

ADHD, autizmus a családban

Mi történik? Hogyan érthetem meg jobban? Hogyan segíthetném? Hogyan dolgozhatom fel a mindennapok veszteségeit? Hol kaphatok erőt, eszközöket mindehhez? A válaszokat közösen keresik az érintettekkel a Léleköntő Szakmai Napon október 9-én.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!