nevelés

Osztály vigyázz!

2014. 12. 02.
Hat gyermekünkből a második életében történt meg, hogy egyik napról a másikra osztályfőnök nélkül maradt. Alig kezdődött el a tanév, Bence egyik nap sírva jött haza és könnyes szemmel hebegte, hogy holnap lesz utoljára Tibi bácsi...

Szülői értekezlet

2014. 11. 25.
Bevallom, elkeseredtünk a kialakult helyzet miatt, de legfőképpen azért, mert sajnáltam Bencét. Sajnáltam, mert semmilyen magyarázatot nem tudtam neki mondani a kialakult helyzetre. A tanár úr lehet, hogy elment máshová dolgozni, élni, lakni vagy bármi, de az igazgatónő tényleg semmit sem mondott 3 héten keresztül! Az osztály és mi szülők pedig nagyon vártunk volna némi tájékoztatást, de lapzártáig erre nem került sor.

Kutyajó hétvégi kirándulás

2014. 11. 03.
Hmmm, ez a nyugalom, érzitek az erdő illatát? Érzitek? Rambó! Csubi! Rambó, Csubi, gyertek vissza, gyertek már az anyátok mindenit. Pfuj, köpd ki! Elnézést. Játékos még, mert kölyök. Drága volt az a ridikül? Á, nem kell újat venni, elég itt megragasztani szigszalaggal, aztán, mint az új. Nem baj, ha Louis Vuitton, a szigszalag azt is fogja.

15 kérdés a gyerekhez, amivel kideríthetjük, mi volt a suliban

2014. 09. 16.
A Huffington Post összeszedett néhány kérdést, amelyekre nagyobb eséllyel válaszol a gyerek, ha érdeklődünk a suli felől.

Amit rosszul tudunk a gyerekekről

2014. 06. 02.
Po Bronson és Ashley Merryman műve 2009 egyik legnagyobb példányszámban értékesített könyve volt.

Vegyszerek terjesztik a néma járványt

2014. 03. 03.
Összefüggés lehet egyes vegyszerek és a gyermekek idegrendszeri fejlődési zavarai között - állapította meg egy új amerikai kutatás.

Hogyan nevelj boldog gyereket?

2014. 03. 01.
Amikor arról kérdezel szülőket, hogy mit kívánnak a gyermekeiknek, a leggyakoribb válasz: Boldogságot (és egészséget)!

Testvérsorrend meg a dominóvár

2014. 02. 24.
Február van. Rossz hónap. Hideg, nyálkás, barátságtalan, undok hónap. Utcára sincs kedve menni senkinek.

A kötődő nevelés – Interjú dr. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológussal

2014. 01. 21.
„A fejlődéspszichológia egyre inkább rádöbbent arra, hogy a korai kötődés valóban ösztönszükséglet. Ahhoz, hogy az ember később önálló legyen, először kell tudni jól ragaszkodni, feltankolni a szó szoros értelmében biztonsággal, szeretettel” – mondja dr. Bagdy Emőke.

A zenetanulás fejleszti a gyermekek agyműködését

2014. 01. 09.
Kutatások szerint már csupán a hat hónapig tartó zongoratanulás is 30 százalékkal növelte az óvodáskorú gyermekek térbeli memóriáját és tájékozódási képességét.

A nyitólapról ajánljuk

Júniusi akció

Béres CalciviD 7 filmtabletta

60 db

2 810 Ft

46,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Béres Porcerő Forte filmtabletta

60 + 60 db

6 590 Ft

54,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 980 Ft

66 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dentinox® fogínygél gyermekeknek

10 g

1 770 Ft

177 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 260 Ft

42 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 440 Ft

148 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

150 g

4 380 Ft

29,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exoderil® 10 mg/g krém

30 g

2 380 Ft

79,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Rhinospray Plus 1,265 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

2 070 Ft

207 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apetister junior Málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 660 Ft

16,6 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 050 Ft

67,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Jiangzhi Tongshu San Forte Szűztea kapszula

80 db

2 250 Ft

28,1 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Lopedium® 2 mg kemény kapszula

30 db

1 780 Ft

59,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Curiosa® sebkezelő gél

15 g

1 430 Ft

95,3 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Kitonail® 80 mg/g gyógyszeres körömlakk

3,3 ml

4 995 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

NeoMagnizum keringés tabletta

50 db

2 190 Ft

43,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 025 Ft

126,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem® krém

125 g

2 230 Ft

17,8 Ft/g
Kozmetikum
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. júniusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el