Küzdősport

„Nem tudom, sírtam-e”

2019. 09. 03.
Zsiga Melinda az olyan ember nagyképűségtől mentes büszkeségével mesél sikereiről, aki keményen megdolgozott mindenért. Nyíltan vállalt élettörténete nemcsak sportkarrierre vágyó fiatalokat inspirálhat, de azoknak is erőt, reményt adhat, akik szintén megismerték a kitaszítottságot vagy a bántalmazást.

Küzdősport - Apaszemmel

2016. 07. 13.
Soha nem gondoltam, hogy a gyermekeim bármilyen küzdősportot fognak választani, hiszen engem sosem vonzott semmilyen harcművészet. Ennek ellenére a nagyobbik fiam több mint 3 éve bokszol, Bence pedig 5 éve kendózik. Maguktól találtak rá a sportágra és mind a két srácnál a jó közösség és a mester személye volt a meghatározó tényező.

Küzdősport - Anyaszemmel

2016. 06. 28.
A sport fontos, az egészséges élet része, ez nem kérdés. DE. Milyen sportot válasszunk a gyereknek, mit engedjünk, mit ne, mi éri meg azt a havi „jópárezer” forintot, mi alapján döntsünk? Néhány tapasztalatot osztanék meg Bence fiam kapcsán, szigorúan anyaszemmel!

Kokó: „A sport az egyetlen, amit nem tudnék feledni”

2015. 08. 11.
Már tinédzserként is tudta, mivel szeretne foglalkozni, és meg is tett minden tőle telhetőt, hogy valóra váljanak az álmai. Profi ökölvívó lett, de akkor sem esett kétségbe, amikor véget ért sportolói karrierje: műsorvezetőként lett. Kovács István Kokóval 2015 júliusában beszélgettünk kalandos pályájáról, a hosszú házasság titkáról és arról, hogy mit csinál egy jószolgálati nagykövet.

Fitnesztáplálék izomépítéshez és potencianöveléshez

2014. 08. 13.
A sportolók körében már régóta ismert, hogy az L-arginin nevű aminosav már igen rövid idő alatt jelentős teljesítménynövekedést eredményez.

Figyelj a másikra, figyeld meg magad!

2013. 04. 08.
Koncentráció, egészség, mozgás - mindezt sok sportban megtaláljuk, azonban a távol-keleti küzdősportok azok, amelyek nemcsak a testre, de a szellemre is figyelnek. Iskoláskorú gyerekeknél, főleg fiúknál különösen fontos, hogy úgy éljék ki a harci kedvet, hogy közben megtanulnak saját magukkal is bánni. Ebben segít a Kendó.
Decemberi akció

Centrum® My Energy gumivitamin felnőtteknek

30 db

2 900 Ft

96,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Gaviscon borsmenta ízű rágótabletta

48 db

1 930 Ft

40,2 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cetebe 500 mg retard kemény kapszula

120 db

3 800 Ft

31,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 220 mg filmtabletta

30 db

1 310 Ft

43,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 030 Ft

40,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 690 Ft

105,6 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

SeptaNazal® 1 mg/ml + 50 mg/ml oldatos orrspray felnőtteknek

10 ml

1 580 Ft

158 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sudocrem®

125 g

2 210 Ft

17,7 Ft/g
Kozmetikum

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

30 db

1 760 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 420 Ft

34,2 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Normaflore belsőleges szuszpenzió

20×5 ml

2 400 Ft

24 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® 200 mg granulátum

30 tasak

1 910 Ft

63,7 Ft/tasak
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 365 Ft

236,5 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Nicorette® Quickspray 1 mg/adag szájnyálkahártyán alkalmazott oldatos spray

1 adagoló tartály

3 970 Ft

3970 Ft/adagoló tartály
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Vita-D3 1600 NE tabletta

90 db

1 830 Ft

20,3 Ft/db
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Mebucain Mint 2 mg/1 mg szopogató tabletta

20 db

1 490 Ft

74,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nizoral® korpásodás ellen 20 mg/g sampon

100 ml

2 900 Ft

29 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-Sandoz® + Vitamin C 1000 mg pezsgőtabletta

10 db

895 Ft

89,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

3 870 Ft

129 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Ocuvite® LUTEIN forte tabletta

30 db

2 960 Ft

98,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Algoflex® 400 mg filmtabletta

20 db

1 650 Ft

82,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2019. decemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el