szűrővizsgálatok

A férfiak és a mellek - másként

A férfiak körében is előfordulhat emlődaganat, habár ritkábban, mint a nőknél, ettől függetlenül fontos, hogy beszéljünk róla!

Movember – főszerepben a férfiegészség

November egyben a Movember elnevezésű nemzetközi mozgalom hónapja is, melynek célja, hogy felhívja a férfiak figyelmét a szűrővizsgálatok fontosságára.

Fussunk, de hogyan?!

A túlterheltség, a sérülések, a balesetek elkerülhetőek, hogyha megfogadjuk a sportorvos tanácsait.

Törődj a csontjaiddal!

A csontritkulásos betegeknek csak húsz százaléka áll orvosi kezelés alatt, pedig kezelés nélkül jelentősen nő a törési kockázat.

Endokrinológiai kisokos – mi mit jelent?

Az endokrinológiai a belső elválasztású mirigyekkel és azok zavaraival foglalkozó tudományág. Napjainkban egyre több embernél diagnosztizálnak különböző hormonzavarokat, így érdemes tisztában lenni néhány fogalommal, rövidítéssel, melyek a leggyakrabban bukkannak fel a betegek életében.

Alattomos szembetegség

A keratoconus olyan, lassan előrehaladó szembetegség, melynek során a szaruhártya elvékonyodik és eldeformálódik, ezzel csökkentve a látásélességet. A betegség ezerből egy embert érint ma Magyarországon, ennek ellenére sajnos gyakran előfordul, hogy későn kerül diagnosztizálásra.

Átadták az ország legmodernebb ultrahangkészülékét

Minden eddiginél pontosabb diagnózis állítható fel azzal, a világszinten elérhető legmodernebb ultrahangkészülékkel, amelyet elsőként Magyarországon a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika Üllői úti részlegén adtak át. A hatvan millió forint értékű eszköz évente több ezer páciens ellátásához nyújt majd segítséget, egyebek mellett az endometriózis, valamint a magzati fejlődési rendellenességek diagnosztikájában is használják majd,

Tapintsd ki a bajt!

Havonta egyszer 3, évente 36 perc. Egy kicsivel több, mint fél óra évente, de akár az életünk is múlhat rajta. Az időben felfedezett mellrák az esetek jelentős részében gyógyítható, amiért mi magunk is nagyon sokat tehetünk.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!