Stressz

A pszichológus stresszkezelési tanácsai – podcast

2020. 04. 07.
Bárki életében előfordulhatnak stresszesebb időszakok, jelen pillanatban pedig az egész világon több türelemre és önuralomra van szükség a járvány elterjedése miatt. Tudatos odafigyeléssel azonban sokat javíthatunk közérzetünkön.

Tökéletesen perfekcionista vagy?

2020. 04. 02.
A legtöbb perfekcionista ember szinte sosem tartja magát annak. Pedig a gyógyulás felé az első lépés ebben az esetben is a felismerés. Az alábbi kilenc jel talán segít kibújni a tökéletesen rendezett, perfekcionista szekrényből.

A hihetetlenül produktív emberek 7 titka

2020. 03. 29.
Körülnézve azt láthatjuk, hogy vannak, akiknek egyszerűen minden belefér az idejükbe, és mégis ráérnek a hétvégén vagy este programot szervezni. Nem varázslat, a produktív embereknek is csak huszonnégy órából áll a nap, ám vannak olyan szokásaik, melyek segítenek abban, hogy sokkal több mindent elintézzenek.

Mizofónia: van rosszabb hang a táblát karcoló körömnél

2020. 03. 18.
Nem csupán idegesít minket a cuppogás, a horkolás, esetleg az orrszipogás, hanem olyan erős érzelmi reakciókat vált ki belőlünk, amelyeknek már fizikai tünetei vannak? Könnyen lehet, hogy mizofóniásak vagyunk.

Megfejtették az őszülés egyik titkát

2020. 03. 13.
Kiderült, hogyan járul hozzá a stressz az őszüléshez.

Az aromaterápia bizonyítottan csökkenti a stresszt

2020. 02. 28.
Japán tudósok bebizonyították, hogy bizonyos illatok belélegzése megváltoztatja a génaktivitást és a vér kémiai összetételét. Ezáltal csökken a stressz szintje.

Csak árt a kutyájának, ha kiabál vele

2020. 02. 26.
Egy friss kutatás kiderítette, hogy a pozitív megerősítés hatásosabb, mint az averzív nevelés.

Káros az egészségre a fiatalabb szerető?

2020. 02. 22.
A nők számára egészségtelen a fiatal szerető - állapította meg a Max Planck Intézet. Minél idősebb egy nő partneréhez viszonyítva, az elhalálozás kockázata annál magasabb.

Belső béke

2020. 02. 21.
Mi a legjobb gyógyír a fájdalomra és a stresszre? Sokak számára a jóga.

Pyt: stresszoldás dán módra

2020. 02. 08.
A hyggéről már szinte mindenki hallott, a dánoknak azonban nem csak az otthon harmóniájának megteremtésére van külön szavuk. Egyre többet hallani arról a szemléletről is, ahogy a világ legboldogabb nemzete a stresszre tekint. Ez a pyt.

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
59 247
Aktív eset:
41 615
Gyógyult:
16 242
Elhunyt:
1 390
Karanténban:
27 859
Mintavétel:
961 441
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.10.25. 09:31

A nyitólapról ajánljuk

Októberi akció

Actival Extra filmtabletta

120 db

5 200 Ft

43,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

C-vitamin Béres 1000 mg filmtabletta

90 db

2 700 Ft

30 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Emulgel Forte 20 mg/g gél

100 g

3 580 Ft

35,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Valeriana Night Forte lágyzselatin kapszula

30 db

1 910 Ft

63,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 440 Ft

148 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Forte belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

5 690 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Magne B6® bevont tabletta

50 db

2 090 Ft

41,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Imodium® 2 mg kemény kapszula

20 db

1 170 Ft

58,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Voltaren Dolo Rapid 25 mg lágy kapszula

20 db

2 330 Ft

116,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

CalciTrio® Extra filmtabletta

50 db

2 390 Ft

47,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Ocuvite® lutein forte étrendkiegészítő tabletta

30 db

3 050 Ft

101,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tantum Verde® menta 3 mg szopogató tabletta

20 db

1 910 Ft

95,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nurofen® Junior narancsízű 100 mg lágy rágókapszula

12 db

1 630 Ft

135,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® bevont tabletta

50 db

2 770 Ft

55,4 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Degasin® lágy kapszula

32 db

1 950 Ft

60,9 Ft/db
Gyógyászati segédeszköz*

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Nasivin® Classic 0,5 mg/ml tartósítószermentes oldatos orrspray

10 ml

1 930 Ft

193 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Mucopront 50 mg/g szirup

200 ml

1 970 Ft

9,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Saballo Complex lágy kapszula

60 db

4 090 Ft

68,2 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Ocutears® szemcsepp

10 ml

2 300 Ft

230 Ft/ml
Gyógyászati segédeszköz*

Calcium-D-Sandoz 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 750 Ft

87,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Neo Citran megfázásra és köhögésre kemény kapszula

16 db

1 720 Ft

107,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Quamatel® Mini 10 mg filmtabletta

14 db

1 220 Ft

87,1 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. októberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el