vérnyomáscsökkentők

Tudatos táplálkozással a magas vérnyomás ellen

Enyhe magas vérnyomás esetén a szakmai ajánlások kétféle étrendet emelnek ki, melyek támogatják a vérnyomás normalizálását, és késleltethetik a gyógyszeres kezelés bevezetését.

Mit tehetünk a magas vérnyomás ellen?

Ma van a hipertónia (hypertonia) világnapja, amelynek célja, hogy felhívják a figyelmet a magasvérnyomás-betegségre, annak veszélyeire és megelőzési lehetőségeire. Az Egészségügyi Világszervezet 2005 óta minden évben május 17-én tartja ezt a világnapot, az idei mottó: "Ismerd a vérnyomásod!"

Magas vérnyomás fiatalon?

Hazánkban a fiatalok 2,5-3 százalékának magas a vérnyomása, ami azt jelenti, hogy minden középiskolai osztályban ül egy magas vérnyomással küzdő diák - mondta a debreceni hipertóniacentrum vezetője a Hipertónia, diabétesz és kardiovaszkuláris prevenció című tudományos konferencián.

Száguld a recept nélkül kapható szerek piaca

A recept nélkül kapható gyógyhatású szerek hazai kiskereskedelmi forgalma 7 százalékkal nőtt az idei év első félévében az egy évvel korábbihoz képest - közölte a Nielsen.

A hipertóniát túl is lehet kezelni

A népbetegségnek számító hipertónia kezeletlen esetben számtalan veszélyes szövődményt okozhat és többek között agyvérzéshez, illetve szívinfarktushoz vezethet. Éppen ezért érthető, hogy terápiájában nagy jelentőséggel bírnak a gyógyszeres készítmények, melyek megfelelő dózisáról a kezelőorvos dönt.

A fiatal felnőttekre is veszélyes a magas vérnyomás

A legtöbb ember, amikor a magas vérnyomásra gondol, azt hiszi, hogy ez csakis az idősek betegsége. Pedig valójában a fiatalabb korosztály tagjait is veszélyezteti, ráadásul nem is akárhogy! A problémáról dr. Kapocsi Judit tanárnő, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája beszélt.

Zellerrel a méregtelenítésért

Gyökerét, leveleit és magvait egyaránt felhasználhatjuk, mind jótékony hatással bírnak. Ízét nem mindenki szereti, pedig salátának elkészítve például rendkívül ízletes.

Nyereményjátékok

Megfejtő

Kalandozzon velünk, legyen Ön is Megfejtő!

Facebook játék

Egy könnyű kérdés – egy fantasztikus nyeremény

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!