Társaslány

Majd' belehalunk, hogy találjunk valakit, akivel sülve-főve... Aztán, ha megtaláljuk, folyton csak piszkáljuk, mert ilyen meg olyan, és pont nem amolyan. Aztán, ha megunja és elmegy, már megint majd' belehalunk. Ám lehet, hogy mi megyünk el, és ő hal bele. Az van, hogy egyszer belehalunk mind, így is, úgy is. Csak jó volna addig is valahogy mégis sülve-főve... 

Paprikás szalámi

2014. 07. 27.

Kézen fogva léptek ki az üzletből, pedig akkortájt nemigen jártak már kézen fogva.

Az élettárs

2014. 06. 26.

Már órák óta feszült volt, és nem tudta az okát. Aztán eszébe jutott: hát persze, már megint ez a Lídianéni-ügy.

Éljen az ifjú pár!

2014. 05. 25.

A fiú a buliban ekkor felé fordult, csípőre tette a kezét, és szemügyre vette. Azt kérdezte: Ki vagy te?

Csendek

2014. 04. 21.

– Valaminek meg kell halni, hogy megszülethessen az új – szólalt meg Anna, amikor már kezdett fájdalmasan hosszúvá válni a csend. Pedig a csend egyáltalán nem volt szokatlan köztük, nemcsak hogy befogadták, de hívták, várták, kellék lett az estéikhez, mint a vértelen rozé bor meg a hangulatlámpa.

Kinek kellenél?

2014. 04. 01.

Dühös volt magára, amiért sír, nem szabad sírni, semmire se jó az. Különben is, miért kell annyira kiborulni pár szótól, a szó csak szó, holnap talán már nem is emlékeznek rá.

Érintés

2014. 03. 03.

Annak a szutykosan sötét, téli estének volt egy fura negyedórája, amikor a város két végében két ember épp egymásra gondolt, pedig az égvilágon semmi közük nem volt egymáshoz, és ennek körülbelül huszonnégy órával azelőtt keményen hangot is adtak.

A fiú

2014. 01. 28.

Megint egy új év, sóhajtotta Júlia a kirakatok karácsonyról ott maradt fényeit bámulva. Nem volt emiatt se szomorú, se boldog, egyszerűen csak felsóhajtott, mint minden januárban. Az élet már csak ilyen, legyintett, hogy telik…

Titkos szerelem

2013. 12. 25.

Az első langyos napsugarak cirógatására ébredt. Annabell körbenézett a meghitt kis szobában, melynek sarkában még mindig vidáman pattogott a tűz. Belebújt pipacsokkal telehintett selyemköntösébe, és a tükrös asztalhoz ült, hogy kontyba csavarja térdig érő, mézszőke haját.

Kora esti randevú

2013. 12. 01.

Özvegy Kunhalassyné, született Széplaki Márta nyújtózott egy nagyot, belebújt steppelt köntösébe, és indult, hogy feltegye a teát. Kávét nem ihatott, magas volt a vérnyomása. Míg a teavíz felforrt, csinált egy-két törzshajlítást, csípőkörzést, erről sose mondott le. A teát komótosan kavargatta, imádta nézni, ahogy a kiskanálról belecsorog a méz.

Fogadjunk!

2013. 11. 03.

A melle, mintha folyton készenlétben kellene lennie, furán lengedezett, bármit húzott magára, bármennyire le is szorította a melltartóval, mindig az volt az érzése, mintha tőle független két lény volna.