Egy szülő sokszor érezheti, hogy kamasz gyereke agyában furcsa dolgok zajlanak. Mára már tudjuk, hogy ez tényleg így van.

A gyermekeim megállíthatatlanul nőnek, idén a harmadik is nagykorú lesz. Ez nem azt jelenti, hogy egyre kevesebb velük a teendő, hanem épp ellenkezőleg! Kijelenthetem, hogy nincs tuti receptem a kamaszok és a „kezdő” felnőttek kezelésére, de magamnak azért összeszedtem tíz szabályt:

A kamaszkori változások minden tinédzsert megviselnek, és sokan közülük nincsenek tisztában azzal, mi zajlik ilyenkor az emberi testben.

Igen. Szerintem a gyerekeink minden hibájukkal, problémáikkal együtt tökéletesen illeszkednek ebbe a családba, ahova érkeztek.

Tinédzser lányszoba túra – nyári városi sétánk helyszínén köszöntöm a csoportot. Sallai Ervin szerzőnknél a téma otthon hever.

Tisztában vagyok a gyermekeim képességeivel, és reálisan látom őket. Egyikük sem kiemelkedően tehetséges egy vagy két konkrét tantárgyból, nincs köztük matekzseni, sem irodalom OKTV első helyezett, sem élsportoló vagy például zongoravirtuóz.

Ahogy nőnek a gyermekeim, úgy érzem, egyre kevésbé érdeklem őket. Ez nem panasz, hanem egy tény. Jó, azt belátom, hogy Dávid a maga 9 évével, még egy nagyon fontos szereplőnek tart az életében, a hatéves kislányom számára pedig egyenesen nélkülözhetetlen vagyok.

100 évvel ezelőtt Sinka Vivien és édesanyja talán plakátokkal ragasztja tele Veszprém városát (már ha akkor is ott él), úgy kutat eltűnt személyek után. Ma a közösségi médiában „plakátolnak”: országosan, profin, és munkájuk itt nem ér véget. Vivien 25 évesen nagy gyereknek vallja magát, aki későn érő kortársaihoz hasonlóan élvezi az otthonlakás előnyeit; munkájában mégis olyan felelősségvállalást mutat, ami generációjára kevésbé jellemző. Bár édesanyjával dolgozik, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítványnak ő az elnöke és arca. Telefonhangja alapján komoly, kiskosztümös nőnek képzeltem – az a féloldalas frizurájú, teletetovált lány viszont, akivel találkozom, nemcsak életkora miatt kelthet bizalmat a lázadó, elszökdöső fiatalokban, akiknek segít: vele szót értenek.

Idén Gergő ballagott el az általános iskolából, így már harmadszor szembesültem ennek az ünnepnek az „ünnepélytelenségével”. Tizennégy éves fiúként nehezen viseli az ember a kiöltözött rokonokat, a rúzsos puszikat, a nagynéni parfümfelhőjét, a folyamatosan rá szegeződő videokamerát, a fotózkodást az iskolakapuban, de azt láttam, hogy még mindig ez a jellemző…