Mozgás

Ősi módszer a stressz ellen

2010. 01. 05.
A jóga a felületes szemlélő számára vagy első látásra, tornagyakorlatok sorozata, hiszen egyebek mellett van benne nyújtózkodás és törzscsavarás, hanyattfekvésben lábemelés és fejenállás. Valójában ennél jóval többről van szó.

Érdemes-e rádolgozni az izomlázra?

2010. 01. 04.
Testmozgásra szükség van, a meggondolatlanul, hirtelen elkezdett edzések azonban másnapra komoly panaszokat okoznak. Az izomláz olyan fájdalmas lehet, hogy jó néhány nap eltelhet, mire az ember ismét könnyedén tud mozdulni.

Valcerrel a felejtés ellen

2009. 11. 20.
Német szakértők szerint a tánc segíthet az emlékezés visszanyerésében. Az Alzheimer-kórban szenvedőknek épp ezért a felejtés ellen a többi között valcert ajánlanak.

Mozogjon, nehogy elbutuljon!

2009. 11. 17.
Kutatások szerint az elhízottak agya akár 16 évvel öregebb is lehet valódi koruknál, az értelmi képességeket befolyásoló agyi területek egyértelműen kisebbek, mint a soványaknál. Az elhízással tehát agyunk egészségét is kockáztatjuk.

Megvalósulhat a lehetetlen: lustálkodva fogyni

2009. 11. 10.
A lusták dédelgetett álma teljesülhet, amennyiben emberen is beválik a testedző pirula - e csodaszer ugyanis bárminemű fizikai erőfeszítés nélkül segít megszabadulni a súlyfeleslegtől, ráadásul fitté tesz.

Egészségtelenebb életmódot élnek a dolgozó anyák gyerekei

2009. 11. 02.
Egy angliai kísérletből kiderült, hogy a főállásban dolgozó anyukák gyerekei egészségtelenebb életmódhoz szoknak hozzá már gyerekkorban, mint azok a gyerekek, akikkel több időt tud tölteni az édesanyjuk.

Húzza ki magát, nőni fog az önbizalma is!

2009. 11. 02.
Egy kísérletből kiderült, hogy, akiknek egyenes a tartása sokkal pozitívabban gondolkoznak önmagukról, mint akik görnyedten tartják önmagukat.

Megelőzhető a második stroke

2009. 10. 29.
Az optimális koleszterinszint és vérnyomás elérésével megelőzhető lenne a stroke-on már átesett emberek második stroke-ja vagy szívrohama. Minden rizikótényező esetében a szinten tartás csökkenti a kockázatokat.

A kövér gyerek erei olyanok, mint egy öreg emberé

2009. 10. 01.
Ideje leszámolni a tévhittel, hogy a duci kisgyerek a „szép”, a gyerekkori súlytöbblet ugyanis érkárosítást okoz, emeli a vérnyomást és korai cukorbetegséghez vezethet.

Fejfájás ellen séta, vagy szex

2009. 09. 28.
Ha fáj a fejünk, legtöbbünknek nem a sportoláson jár az esze, pedig orvosok nagyon is ajánlják a testmozgást. Legyen az kung-fu, tai chi vagy szex.

#KORONAVÍRUS

Regisztrált fertőzött:
19 499
Aktív eset:
14 246
Gyógyult:
4 559
Elhunyt:
694
Karanténban:
25 212
Mintavétel:
632 031
Magyarországi adatok – Legutolsó frissítés dátuma: 2020.09.22. 09:18

A nyitólapról ajánljuk

Szeptemberi akció

Magnézium Béres 375 mg + B6 filmtabletta

60 db

3 520 Ft

58,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Csepp Extra® belsőleges oldatos cseppek + C-vitamin Béres 50 mg tabletta

4×30 ml + 120 db

4 940 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Algoflex® Forte Dolo 400 mg filmtabletta

20 db

1 960 Ft

98 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Exolorfin 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

3 900 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer

Paranit fejtetű és serke elleni sampon + fésű

200 ml

3 190 Ft

16 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Zovirax ajakherpesz krém

2 g

1 520 Ft

760 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Natúr C-vitamin csipkebogyó kivonattal 1200 mg

80 db

2 060 Ft

25,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kalmopyrin® 500 mg tabletta

24 db

1 380 Ft

57,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sperti Preparation H® végbélkúp

12 db

2 670 Ft

222,5 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dorithricin® Mentol szopogató tabletta

20 db

1 800 Ft

90 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Herbion® izlandi zuzmó 6 mg/ml szirup

150 ml

1 640 Ft

10,9 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Apetister junior málna-feketeribizli ízű oldat

100 ml

1 650 Ft

16,5 Ft/ml
Étrend-kiegészítő készítmény**

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

2 300 Ft

46 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Patikárium D3-vitamin tabletta

60 db

1 015 Ft

16,9 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Bilobil® Intense 120 mg kemény kapszula

60 db

4 880 Ft

81,3 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

2 080 Ft

20,8 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 245 Ft

26,5 Ft/g
Orvostechnikai eszköz*

Otrivin Extra 1 mg/ml + 50 mg/ml adagoló oldatos orrspray

10 ml

2 100 Ft

210 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

VizolS 0,21% oldatos szemcsepp

10 ml

1 870 Ft

187 Ft/ml
Orvostechnikai eszköz*

Normaflore belsőleges szuszpenzió

30×5 ml

3 480 Ft

116 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Centrum® Gumivitamin gyermekeknek eper/málna ízben

30 db

2 180 Ft

72,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 230 Ft

22,3 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Daedalon® 50 mg tabletta

10 db

1 380 Ft

138 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Smecta® 3 g por szuszpenzióhoz

10 db

1 070 Ft

107 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. szeptemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el