Időskori betegségek

Gyógyuljon gyógyvízzel!

A gyógyvizek olyan rejtett kincsek, melyek csak ritkán törnek a fel. Míg egyes országok turistáinak akár több ezer kilométert is kell utazni, hogy jótékony hatásukat kiélvezhessék, szerencsére nekünk nem kell messzire menni, hisz hazánk területének több mint háromnegyedén létezik gyógyvizes forrás.

Mozgással legyőzhető a modern kor népbetegsége

A csontritkulás ilyen-olyan mértékben szinte mindenkit érint, aki megfelelően magas életkort ér el. A komoly kellemetlenségeket vagy akár végzetes következményeket ugyanakkor egy kis odafigyeléssel és megfelelő életmóddal meg is lehet előzni.

Ha eljön az öregség...

Kung Fu Cse egyik tanítványától megkérdezték, hogy milyen ember a mesterük. A tanítvány megvetően elfordította a fejét. A Mester így szólt: „Miért nem mondtad neki, hogy annyira keresi az igazságot, hogy enni is elfelejt, barátai között a gyászáról is megfeledkezik, és észre sem veszi, hogy az öregség eléri.”

Az időskori szellemi hanyatlás örökölhető

Azoknál a középkorú embereknél, akiknek a szüleinél előfordult az időskori szellemi hanyatlás, kétszer-háromszor gyakrabban figyelnek meg emlékezetbeli zavarokat, és esélyesebbek arra is, hogy Alzheimer-kór alakuljon ki náluk. – derült ki a Boston University kutatásából.

A társasági emberek kevésbé hajlamosak az elbutulásra

A szociálisan aktív embereknél, akik könnyen veszik a stresszt is, 50 százalékkal kisebb valószínűséggel fejlődik ki szellemi leépülés, mint elszigetelten, stressz alatt élő embertársaiknál - állítják a svéd Karolinska Intézet kutatói.

A vérnyomás és az időskori emlékezési problémák kapcsolata

Ha valaki eléri a középkort, és azt tapasztalja, hogy nem jutnak eszébe alapvető dolgok – például egy jóbarát neve, a tegnap látott film címe -, akkor hajlamos azt gondolni, hogy az öregség az oka, az agyával van baj, azért nem emlékszik sok mindenre. De egy vizsgálat most kimutatta, hogy az ok a magas vérnyomás lehet.

Agyvérzés ellen is hasznos a ginkgo levél

A ginkgo biloba fák leveleinek gyógyító hatása már évezredek óta ismert, de amerikai orvosok most egy újabb területet kutatnak, ahol hasznos segítség lehet a ginkgo. Eddigi kísérleteik alapján úgy tűnik, hogy a növény leveleiből készült kivonatok hasznosak lehetnek az agyvérzés megelőzésében is.

Idősen is makkegészségesen

Brit kutatók kiderítették, hogyan lehet egészségesen élni idős korban. A lényeg: ne végezzünk megerőltető fizikai tevékenységet, igyunk energiaitalt, és fogyasszunk sok fehérjét.

Akár teljes munkaképtelenséghez is vezethet az inkontinencia

Az emberi húgyhólyag kiürítése normális esetben akaratlagosan történik és 100 százalékos hatásfokkal megy végbe, vagyis a hólyagban nem marad vizelet. Jóllehet az idő múltával a húgyhólyagban is lejátszódnak különféle öregedési folyamatok, az időskori inkontinencia nem tekinthető természetesnek, ráadásul különböző okokból kifolyólag – főleg nőknél – fiatalabb korban is felléphet.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!