Időskori betegségek

Élet az élet vége előtt

A Magyar Hospice Alapítvány óbudai házában Ferdinandy Nóra gyógytornász, koordinátor, a gyerek-team vezetője fogad. A folyosót fotósorozata díszíti. Pillanatképek: egy-egy tekintet; idős néni arca, akit segítő etet; hálás, a törődésnek szóló mosoly… Majd jönnek a faliújságon a gyerekfotók: „az a kislány él még, ő már nem, ő itt tavaly halt meg…” . Ez a ház nem kórház, és szerencsére nem is olyan. Tiszta termek, kellemes kert, kedves, figyelmes segítők…; ravatalozó. A hospice-ról a médiában keveset hallani: az élet vége nem hálás téma, és a halál, ha nem beszélünk róla, mintha nem is létezne. Holott közös sorsunk. Az olyan emberek nélkül pedig, mint Ferdinandy Nóra – vagyis a hospice szakemberei és önkéntesei nélkül – ez a világ sokkal rosszabb hely volna.

Parkinson-kór: egyre jobb a tüneti kezelés

A Parkinson-kór közismert betegség, ám az utóbbi évtizedek kutatásai számos olyan vonatkozást derítettek fel e zavar kapcsán, amelyekkel a közvélemény még sincs igazán tisztában. Ezekről beszélgettünk dr. Takáts Annamáriával, a Semmelweis Egyetem Neurológiai Klinika Parkinson-kór és Mozgászavarok Ambulancia főorvosával.

A negatív gondolatok Alzheimer-kórhoz vezethetnek

Nagyobb valószínűséggel jelentkeznek Alzheimer-kórral összefüggő agyi elváltozások azoknál, akik negatívan viszonyulnak az öregedéshez - állapították meg a Yale Egyetem közegészségügyi tanszékének szakemberei.

A fiatalokat is érinti a gyengülő memória

A magyarok több mint 60%-a tapasztal időnként feledékenységet, közel ennyien rendszeresen küzdenek koncentrációs zavarral, az ingerlékenység, mentális kimerültség pedig tízből legalább hét embert érint. A Trend Inspiráció Műhely reprezentatív felméréséből az is kiderül: a 30-49 évesek nem tudnak arról, hogy az agyi kiserek vérkeringésének zavarai őket is érinthetik, valószínűleg ez az oka annak, hogy a felnőtt magyar lakosság mindössze 34%-a tesz csak lépéseket agyi egészségének megőrzése érdekében.

Egészséges éveket adhat a kiegyensúlyozott táplálkozás

Az elmúlt 25 évben a magyar nők átlagos várható élettartama több mint öt, a férfiaké pedig hét évvel emelkedett. Javuló életkörülményeink és egészségtudatosabb életmódunk is hozzájárult ehhez, de van még mit bepótolni. Vannak ugyanis olyan országok Európában, ahol akár 5-7 évvel is többet élnek az emberek.

Újabb megoldási út az Alzheimer-kór ellen?

Először indul magyar-török agykutatási program, az együttműködés keretében az Alzheimer-kórt fogják vizsgálni - jelentette be Hernádi István, a Pécsi Tudományegyetem Kísérletes Állattani és Neurobiológiai Tanszékének docense kedden Pécsett.

Megoldás az időskori szembetegségre

Kettő helyett egy szemműtéttel is gyógyíthatók a szürke hályog mellett más éleslátást rontó, a szem hátsó szegmensét érintő betegségek. A szem elülső részének, illetve hátulsó részének egyszerre is lehet megbetegedése, ami elsősorban idősebb korban jelentkezik.

Károsítják az agyat a videójátékok?

A videojátékok agyra gyakorolt hatásait kutatva kanadai kutatók felfedezték, hogy a játékosok a képernyőn navigálva az agy törzsdúcaiban található szürkeállomány egyik alkotórészére támaszkodnak, ami a szürkeállomány csökkenését idézheti elő.

Szemkönnyezés: ez okozhatja!

A szemkönnyezésnek (epiphora) számos oka lehet. A szemek könnyezése lehet az idős kor velejárója, allergia tünete, illetve paradox módon a szemszárazság is fokozott könnytermeléssel jár. A kellemetlen panasz sok más betegség kísérője is lehet. Melyek ezek, és mit tehet a könnyezés ellen?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!