Alvás

Az alvás minősége lényegesebb, mint a mennyisége

Az alvásidő csökkenése a XXI. századi életmód velejárója. A Magyar Alvás Szövetség legújabb hazai kutatásai is megerősítik a nemzetközi tendenciát: kevesebbet és rosszabbul alszunk, mint akár harminc évvel ezelőtt.

Az űrben kutatják az egészséges élet titkait

Matthias Maurer, az Európai Űrügynökség űrhajósa közel két hónapot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, a testében történő változások vizsgálatával pedig a földi öregedés tüneteivel is szembeszállhatnak a kutatók.

A lakosság felét érinti az álmatlanság

A felnőtt lakosság nagyjából fele legalább egyszer megtapasztalta már a rövid ideig tartó álmatlanságot, a magyarok 10 százaléka pedig tartós inszomniától szenved. Hátterében számtalan ok húzódhat meg.

A nyugtalan láb szindróma okai

A láb lefekvés utáni, feszülő érzését gyakran csak mozgással tudjuk enyhíteni, ez azonban alvászavarhoz is vezethet. Mi okozza a nyugtalan láb szindrómát?

Hogyan álljunk át a nyári időszámításra?

Újra itt a nyári időszámítás: március 27-én egy órával előbbre, hajnali két órakor három órára kell állítanunk az órát. Milyen hatással lehet ez az alvási szokásainkra, közérzetünkre?

Az éjszakai asztmás tünetek 3 kiváltó oka

Asztmás tünetek éjszaka több okból is jelentkezhetnek, allergéneknek, reflux betegségnek is szerepe lehet benne, de előfordulhat, hogy a kezelésen kell módosítani.

A természetes fény a munkavégzést is segíti

Ha a munkaidőt természetes fényben gazdag, világos helyiségben tölti, az nemcsak a komfortérzetét, a munka hatékonyságát növeli, hanem hozzájárulhat egészségének megőrzéséhez is.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!