Alvás

A jó emésztés 10 titka

Puffad, fáj a gyomra, s nem jó a közérzete? Hát persze, szinte mindenkivel előfordul. De kevesen tudják: nem csak gyógyszerekkel orvosolhatók az emésztési panaszok. A jó emésztés titka az életmódban rejlik!

Csoki – enni vagy nem enni?

Biztosan többen emlékeznek még Johnny Depp és Juliette Binoche Csokoládé című romantikus filmjére, mely egészen új dimenzióba helyezte magát a csokoládét. A mozi után valószínűleg azok is csatlakoztak a csokikedvelők népes táborához, akik korábban nem hódoltak eme élvezetnek.

Az állandó stressz elhízáshoz vezethet

Aki darázsderékra vágyik, semmiképp ne válasszon magának stresszes munkahelyet. Amerikai kutatók egy New York-i cég munkatársait vizsgálták, elbocsátásokat követően. A kutatók azt állapították meg, hogy a magasabb stresszfaktorral járó munkakörökben dolgozók testtömeg-indexe (BMI) magasabb volt a kisebb stresszel járó munkaköröket betöltő kollégáikénál.

A betegség a bélben lakozik

Paracelsus elhíresült ismert mondása, amely szerint "a halál a bélben lakozik", mára sem veszítette el aktualitását - azzal a kiegészítéssel és felismeréssel, hogy az egészségnek, a szervezet egyensúlyának alapja és lehetősége is a belekben van.

Természetes módszerek a rugalmas bőrért

A bőrt nem csak kívülről, de belülről is lehet és kell is táplálni, sőt, a már kialakult ráncok ellen is hatékonyan lehet harcolni. Dr. Boros-Gyevi Márta, az Oxygen Medical esztétikai bőrgyógyásza a leghatékonyabb módszerekről beszélt.

Az álmatlan éjszakák oka és kezelése

Az alvás folyamata állandó forgatókönyv szerint szerveződik, annak felbomlása vagy hiánya kezdetben kialvatlansághoz, később állandósuló nappali panaszokhoz vezet. A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nélkülözhetetlen a memória, a koncentráció, a hangulat és gondolkodás szempontjából.

Szex félálomban

Egyre több férfi panaszkodik úgynevezett "szexszomniás" tünetekre, melynek hatására álmukban kezdeményeznek szexet a párjukkal. Egy kapcsolat elején persze ez az állapot néha még fel is dobhatja a szerelmesek éjszakáit.

Mit üzennek erotikus álmaink

Freud szerint az álom az emberi lélek megnyilatkozása, és nagyon pontos információkat hordoz az álmodóról.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!