Család

Az apai életkor is számít a születendő gyerek egészségénél

Az orvosok is elsősorban az anyai tényezőket vizsgálják, amikor a születési kockázatokat mérlegelik, kevés szó esik az apai életkor és a születendő gyermek egészségi állapota közötti összefüggésekről, pedig bizony az apán is sok múlik.

A hiszti kezelése – avagy hagyjuk-e sírni a gyereket?

Számtalan esetben fordulnak gyermekpszichológus szakemberhez kifáradt, elkeseredett szülők, akik tehetetlennek érzik magukat „hisztiző” gyermekük viselkedése kapcsán. Nem értik, mit csinálnak rosszul, eszköztelennek, rendkívül frusztráltnak érzik magukat, kimerültek.

A hetedik gyerek

Drága férjemmel ellentétben, én soha életemben nem vágytam kutyára, sőt a mai napig tartok tőlük, bár ez sokat finomodott Maia érkezésével, így már sok más kutyust is elfogadok és csak némelyikük okoz gombócot a gyomrom tájékán.

A hetedik gyerek

Nagyon régóta vágytam arra, hogy legyen kutyám. Anyukám sosem engedte. Nyomós indoka sosem volt, csak annyi: a belvárosba nem kell kutya! Pont. Ezt tudomásul kellett vegyem, mert bármely élethelyzetben vagy időpontban próbálkoztam, ő mindig ellenállt.

A család szerepe a fogyókúra alatt

Az elhízás az első helyen szerepel a metabolikus szindrómában mint kiindulási pont – mondta el dr. Simonyi Gábor, a Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság főtitkára, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Anyagcsere Központjának vezetője.

Állatok segítik a gyerekeket a stresszkezelésben

A felelős állattartásra nevelésre, az állatvédők áldozatos munkájára hívja fel a figyelmet a Mancs a szívre Alapítvány, melynek célja egy olyan ifjúsági centrum megnyitása, ahol állat-asszisztált foglalkozásokkal segítik a gyerekeket a tanulásban és a lelki kiegyensúlyozottság elérésében.

A kor csak egy szám

Tizennyolc éve élem drága nagymamám nélkül az életem, de a mai napig sokat gondolok rá. Egyre többször jutnak eszembe emlékek az együtt töltött nyarakról, a konyhában töltött percekről, ahol főzés vagy sütés közben megosztottam vele életem nagy dolgait.

Barlangoljunk márciusban a nemzeti parkokban

Március a Barlangok Hónapja a nemzeti parkokban. A „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése, hiszen nemzeti park igazgatóságaink nem csupán a természet élő elemeinek megőrzéséért felelősek, hanem az élettelen természeti értékeink megóvása is feladatkörükbe tartozik.

Nagycsaládokban kevésbé van jelen a demencia

A demencia napjainkra népbetegséggé vált, és a családokat, társadalmakat egyaránt jelentősen megterheli: 2016-ban 818 milliárd dolláros gazdasági terhet jelentett a világon.

Az idős családtagok hosszú távú ellátása

Ön mit tesz ma azért, hogy garantálja Alzheimer-kórral vagy más demenciával élő szerettéről történő gondoskodást mostantól számított öt vagy tíz év múlva is?

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!