Századik írásom a magazin hasábjain, és pont a decemberi számban, ez elgondolkodtatott, hogy mit is jelent ünnepelni valamit, valakit, és mitől lesz méltó az ünnep, kinek mit jelent, mit hoz magával, mit hagy maga után…

Minden elvem feladva regisztráltam a Facebookra, eredetileg csak azért, hogy tudjak a kolléganőimmel kommunikálni egy zárt csoportban, aztán már több csoportban, és végül megtaláltam a fő értelmét a jelenlétemnek! Chaten hajlandók velem a gyerekeim beszélgetni, néha még többet is, mint élő szóban…

Elindult a tanév, új iskola, új óvoda, ingázó nagy gyermekek, több autózás, pontos időbeosztás, sok szervezés, előrelátás. Mostanra megszoktuk a változásokat mindannyian és simán indul a reggel, bár minden nap másik kamasz indul később, és jön haza korábban, ezért mindez csak egy nagyméretű heti beosztással sikerülhet, amit nemrég felrakattam az előszobába a fiúkkal, és szorgosan írom, hogy milyen nap, melyik gyerek mettől-meddig és hol van; mivel jön haza, és mit kell vinnie; ki megy a kicsikért, és ki a vacsifelelős…

A korábban meghatározó nevelési elvet, a szigorúságot, a XXI. században a szeretetközpontúság, az odafigyelés és a tisztesség váltotta fel - derül ki egy magyar apák körében készült felmérésből. A modern családban az apák már nem tekintély, hanem szeretetelven működnek és párjukkal közösen hozzák meg a gyermekneveléssel kapcsolatos döntéseket. A válaszadók azt a tendenciát is megerősítették, hogy egyre több családban a férfiak maradnak otthon a gyerekekkel.

Szereztem egy mikrobuszt, amiben mindnyájan elférünk. Tizenegy óra alatt teljesítettük a távot kicsi dugóval, de konfliktusok, hiszti és – hál’ Isten – baleset nélkül. Amikor aztán megérkeztünk Trogirba, egy nyúlfarknyi szerpentinen kifogyott a benzinünk. Ekkor már délután öt óra volt, és óriási forgalom, mindez a történelmi belvárosban egy 10%-os emelkedőn.

100 évvel ezelőtt Sinka Vivien és édesanyja talán plakátokkal ragasztja tele Veszprém városát (már ha akkor is ott él), úgy kutat eltűnt személyek után. Ma a közösségi médiában „plakátolnak”: országosan, profin, és munkájuk itt nem ér véget. Vivien 25 évesen nagy gyereknek vallja magát, aki későn érő kortársaihoz hasonlóan élvezi az otthonlakás előnyeit; munkájában mégis olyan felelősségvállalást mutat, ami generációjára kevésbé jellemző. Bár édesanyjával dolgozik, az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítványnak ő az elnöke és arca. Telefonhangja alapján komoly, kiskosztümös nőnek képzeltem – az a féloldalas frizurájú, teletetovált lány viszont, akivel találkozom, nemcsak életkora miatt kelthet bizalmat a lázadó, elszökdöső fiatalokban, akiknek segít: vele szót értenek.

Idén nyáron életünkben először nyaraltunk a hat gyermekünkkel tengerparton, és bevallom, ebből az élményből merítek erőt az évkezdéshez. Annyira jó kilenc nap volt! A négy kamasz gyerek és a két kicsi is nagyon élvezte, bármi is volt a program, mert együtt voltunk, semmi munka, semmi „para”, csak tenger, séták, piac, főzés, játék és kirándulás.

Sok gyereknél jön el az a korszak, amikor nagyon szeretne valamilyen hüllőt tartani. A legtöbb szülő ódzkodik ettől, mert számos tévhit kering róluk a köztudatban. Bíró Lászlót, a Leguán díszállat-kereskedés szakemberét arról kérdeztük, mi igaz ezekből, mennyire veszélyesek ezek az állatok, és kinek ajánlható a tartásuk?

Egy kedves barátomnak egy napon nem ment haza a húszéves fia. A korából adódóan gondolhatnánk, hogy valakinél ott maradt, de a fiú nem volt egy „bulizós” típus. A rendőrség nem adhatott róla felvilágosítást, mondván már nagykorú és lehet, hogy nem akar velük élni, kvázi elképzelhető, hogy előlük menekült el.

Kint szürke és hideg a világ, és hiába a család, a meleg otthon, a lelkünkről is, mintha jégcsapok meredeznének. Ráadásul itt a Valentin nap, ami ugye a szeretetről szól, mindenhonnan felhúzható szívecskék, rózsaszín plüssizék vicsorognak ránk, mintha csúfolnának.