Kórházi ellátás

Mintaház nyílt autisták részére

Megnyitotta kapuit az Autista Mintaház - Diagnosztikai és Terápiás Centrum Budapesten. A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet és az Együtt az Autistákért Alapítvány közös projektjében létrejött Mintaház az autizmus-spektrumzavarral élő gyermekek fejlesztését és családjaik segítését szolgálja.

Mesterséges intelligencia segíti a bőrbetegségek felismerését

Hétszázféle bőrbetegséget képes azonosítani a páciens által beküldött fotó alapján az a mesterséges intelligencia alapú technológia, amelyet januártól tesztelnek a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikáján, és amely mostantól ingyenesen elérhető.

A szív zűrjei

Shüleky tanár úr izgatottan lökte be a rendelő ajtaját. Amint megtette, eszébe jutott, milyen jellemző ez a dermedt mozdulatlanság, ami itt uralkodik: az emberek magukba süppedve ücsörögnek lehajtott fejjel mint a baglyok, nem szólnak egymáshoz, rá se néznek egymásra, csak megérkeznek, várakoznak, aztán elszélednek.

Adni jó!

Mennyi eső, mennyi szürkeség, mennyi hétköznap – így merengett magában Lilla nővér, miközben kinyitotta a rendelő ajtaját. Sehol senki, nyugtázta, de egy kicsit meg is lepődött.

A bánat illata

A szomorúság és a bánat szinte mindenkin nyomott hagy, és gyakran már messziről észrevesszük, ha valaki nincs jól. De mi alapján ismerjük fel a jeleket?

Segélycsapat a rendelőben

Rendelési idő: kedden 16 órától 20 óráig. Ezt a sort olvasta már ötödször – félig magában, félig hangosan – Márta néni, és minden alkalommal, amikor a sor végére ért, megrázta a kilincset.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!