Női szervek

Egyre több daganatos betegség gyógyítható őssejtbeültetéssel

2013. 06. 06.
A WBMT (Worldwide Network for Blood and Marrow Transplantation), az őssejt-transzplantációkat világszerte regisztráló nemzetközi szervezet tájékoztatása szerint tavaly decemberben hajtották végre az 1 milliomodik beültetést.

A mióma kezelése természetes úton

2013. 05. 25.
A mióma izomból és rostos szövetből képződő jóindulatú daganat a méh falán. Kialakulásának pontos háttere egyelőre ismeretlen az orvostudomány számára. A kezelése hormonokkal vagy műtéti eltávolítással történik. Mivel a fogamzóképes korban lévő nőket érinti leginkább, és a menopauza után nem jelentkezik, illetve a meglévő mióma ilyenkor akár el is tűnhet, kialakulását egyelőre az ösztrogén nevű tüszőhormon túlműködésével magyarázzák, a hormonális kezelést pedig ennek a csökkentésével végzik.

Babát vár a méhátültetett nő

2013. 05. 24.
Több portál is beszámolt arról, hogy a világ első méhátültetett nője, Derya Sert méhébe mesterségesen megtermékenyített embriót ültettek be. Akkor azonban még nem lehetett biztosan tudni, hogy sikeres volt-e a beavatkozás.

Természetes módszerek a klimaxos tünetek enyhítésére

2013. 04. 05.
A Vitex agnus-castus (barátcserje) az egyik olyan jól ismert növény, amely alkoholos kivonatként, teaként és homeopátiás szerként is hatékonyan enyhíti a klimaxos tüneteket. Használható a vérzés erősségének szabályozására, segít a rendszertelen ciklust rendszeressé tenni, és enyhíti a lelki panaszokat is.

A túl erős a menstruáció vérzékenységet jelezhet

2013. 03. 29.
Az olykor-olykor fellépő, kicsit erősebb havi vérzés még nem kell, hogy aggodalommal töltsön el. Ám ha havi rendszerességgel észleled, hogy menstruációd ijesztően bőséges vérzéssel jár, havi vérzésed ideje alatt napi teendőid ellátása is akadályokba ütközik, és szinte kimozdulni sem tudsz otthonról, akkor mindenképp vizsgáltasd ki magad!

Mióma, a jóindulatú méhdaganat

2013. 03. 05.
Középkorú hölgyeknél talán gyakoribb, de bármilyen korban kialakulhat a méhben mióma. Az alábbiakban áttekintjük, milyen panaszokat okozhat, és melyek a kezelés lehetőségei.

Mikor szabad és mikor tilos a terhesség alatti szex?

2013. 02. 15.
Szabad-e nemi életet élni terhesség alatt? Okozhat-e koraszülést a szex? Beindíthatja-e a szex a szülést? Kinek érdemes a szexszel vigyáznia? Ezekre a sokakat érintő kérdésekre ad választ dr. Gasztonyi Zoltán.

Mi jelenthet védelmet a petefészek-daganat ellen?

2013. 02. 06.
A petefészek-daganat sajnos csak későn okoz tüneteket, amelyek nem is kifejezetten specifikusak. Ennek ellenére Angliában az elmúlt évtizedben 20 százalékkal csökkent az ilyen tumorok száma. Dr. Demjén László, az Oxygen Medical nőgyógyásza a betegségről, az okokról és a megoldási lehetőségekről beszélt.

Ezerarcú betegség: az ösztrogén-dominancia tünetei

2013. 01. 23.
Az elmúlt évtizedek egészségi állapotunk terén is jelentős változásokat eredményeztek. Bizonyos betegségek – köszönhetően a korszerű védőoltásoknak és gyógyszereknek – szinte eltűntek, míg mások, főként az életmódunkból fakadóan, egyre gyakrabban jelentkeznek. A korunk népbetegségének számító szív- és érrendszeri elváltozások és allergiák mellett egyre több embert érintenek a rendszerint igen szerteágazó tüneteket produkáló hormonális betegségek.

Ételek, melyek csökkentik a menstruációs görcsöket

2013. 01. 11.
Sok nő a menstruáció ideje alatt kellemetlenül érzi magát, rossz a közérzete és sokszor fel van puffadva. Az alhasi fájdalom és görcsök nagyon kellemetlenek lehetnek. Ilyenkor érdemes jobban odafigyelni, hogy mit és milyen mennyiségben eszünk. Fontos megismerni az egyes ételek hatását szervezetünkre, és elkerülni az olyan ételeket, amelyek a fentebb felsorolt tüneteket felerősítik.

A nyitólapról ajánljuk

Augusztusi akció

Béres Porcerő Forte filmtabletta

90 db

6 100 Ft

67,8 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Advil® Ultra Forte lágy kapszula

16 db

2 060 Ft

128,8 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Hydrominum tabletta

30 db

2 520 Ft

84 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 995 Ft

99,8 Ft/ml
Vény nélkül kapható hagyományos növényi gyógyszer***

Vibovit By Eurovit Immun gumivitamin

50 db

3 415 Ft

68,3 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Xilomare® 1 mg/ml oldatos orrspray

10 ml

1 660 Ft

166 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Acneminum tabletta

30 db

2 060 Ft

68,7 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Corsodyl alkoholmentes szájöblögető oldat

300 ml

1 620 Ft

5,4 Ft/ml
Kozmetikum

Neogranormon kenőcs

25 g

1 400 Ft

56 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Béres Szemerő Lutein Forte filmtabletta

90 db

6 530 Ft

72,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Tebofortan® 120 mg filmtabletta

30 db

4 400 Ft

146,7 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Visine® Classic 0,5 mg/ml oldatos szemcsepp

15 ml

1 800 Ft

120 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Cataflam Dolo 25 mg bevont tabletta

20 db

2 040 Ft

102 Ft/db
Vény nélkül kapható gyógyszer

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 860 Ft

38,6 Ft/db
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

NYDA® express fejtetvek és serkék ellen spray

50 ml

2 750 Ft

55 Ft/ml
Orvostechnikai és gyógyászati segédeszköz *

Zovirax Duo 50 mg/g és 10 mg/g ajakherpesz krém

2 g

2 080 Ft

1040 Ft/g
Vény nélkül kapható gyógyszer

Proliver tabletta

30 db

1 245 Ft

41,5 Ft/db
Étrend-kiegészítő készítmény**

Octenisept® 1 mg/ml + 20 mg külsőleges oldat

50 ml

2 230 Ft

44,6 Ft/ml
Vény nélkül kapható gyógyszer

Amorolfin-Teva 50 mg/ml gyógyszeres körömlakk

2,5 ml

4 100 Ft

Vény nélkül kapható gyógyszer
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!
* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!
** Étrend-kiegészítő, nem helyettesíti a kiegyensúlyozott, vegyes étrendet és az egészséges életmódot.
*** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Friss cikkeink

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Már elérhető a a Szimpatika magazin 2020. augusztusi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el