Atomkatasztrófa

A világ leghalálosabb tava

27 éve, 1986. április 26-án történt az ukrajnai (akkor Szovjetunió) Pripjaty és Csernobil városok melletti atomerőmű tragédiája, amely az atomenergia felhasználása történetének „csupán” a második legsúlyosabb katasztrófája. Létezik ugyanis egy másik nukleáris tragédia is, amelyről – államtitokká minősítése okán közel 30 évig – jóval kevesebbet hallhattunk eddig.

Egyre több a vadállat Csernobilban

Szaporodnak a vadállatok a csernobili atomerőmű körül kialakított “elidegenítési övezetben” a Current Biology című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint. Az emlősök összeszámlálásának legutóbbi adatai alapján a kutatók feltételezik, hogy feltehetően több vadállat él a 30 kilométeres övezetben, mint a békés célú atomenergia-felhasználás történelme legsúlyosabb katasztrófájának tartott 1986. április 26-i robbanás előtt.

Érvek az atomenergia használata mellett

Jelentősen csökkenti a környezetszennyezéssel kapcsolatos halálozást és az üvegházhatású gázkibocsátást az atomenergia használata - derítette ki egy amerikai tanulmány.

Hallgatásra kényszerítik a rákgyógyászokat

Egy orvos arról számolt be, hogy minden hónapban 10-12 új rákos esetet jelentenek a gyermekek körében, továbbá feltűnően sok a súlyos rendellenességgel születő csecsemő.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!