Kávé

Mégsem árt a szívünknek a kávé?

A mérsékelt kávéivás nem növeli a szívritmuszavar leggyakoribb formájának kockázatát, a két dolog között nincs összefüggés - állapította meg egy nagylétszámú, hosszú távú svéd kutatás.

Kisebb lesz a bélrák kockázata, ha kávézik

Napi legalább négy csésze kávé elfogyasztása csökkentheti a vastagbélrák kiújulásának kockázatát - derült ki az amerikai Dana-Farber Rákintézet nagyszabású tanulmányából.

Ennyire egészségtelenül élnek a magyarok?

A Nemzeti Egészségfejlesztési Intézet által végzett kutatás szerint az elhízott vagy túlsúlyos felnőtt lakosság mindössze 45 százaléka van tisztában azzal, hogy testsúlya nem megfelelő, 54 százalékuk normális testtömegűnek, 1 százalék pedig soványnak tartja magát. A felnőttek 41 százaléka nem végez elegendő fizikai aktivitást, pedig 81 százalékuknak lenne rá lehetősége.

Hány csésze kávét igyunk egy nap?

Kutatások bizonyítják, hogy a koffein csökkenti a depressziót és a béldaganatok kialakulásának kockázatát, növeli a sportteljesítményt, ugyanakkor igaz az is, hogy felelőtlenül fogyasztva növeli a stresszt, a csontritkulás és a szívproblémák esélyét, olyannyira, hogy még hirtelen szívmegálláshoz is vezethet. De akkor mennyi is az annyi, mennyit igyunk belőle és mikor?

Mit tehet, aki nem tud kánikulában aludni?

A napokon át tartó hőségben, éjszaka álmatlanul hánykolódva nappal is egyre fáradtabbak, nyűgösebbek lehetünk. A következő tanácsoktól a lakás ugyan nem lesz hűvösebb, de segíthetnek abban, hogy legalább más módon ne nehezítsük meg magunknak az elalvást.

Tények és tévhitek a kávézásról

A mértékletes koffeinbevitelnek nincsenek káros hatásai, sőt, a kutatások azt mutatják, kifejezetten előnyös is lehet a kávé fogyasztása. Ugyanakkor már napi egy feketétől akár mérgezés is kialakulhat az arra érzékenyeknél.

Ennyit nyugodtan kávézhat egy nap!

Öt presszókávé még nem jelent egészségügyi kockázatot az átlagos népesség körében – vélik a koffein biztonságával kapcsolatos európai tanulmány szerzői.

Hasznos lehet a kávé a szívbetegségek ellen?

Napi néhány csésze kávé elfogyasztása segíthet elkerülni a szívbetegség ismert kockázati tényezői közé tartozó érelzáródást - állapították meg dél-koreai kutatók.

A világ legnépszerűbb drogja minden konyhában ott van

A koffein a világ két legelterjedtebben használt pszichoaktív drogjának egyike a másik az alkohol. Az, hogy pszichoaktív, azt jelenti, hogy hatással van a lelki életünkre, miközben számos testi tünetet is okoz.

Sok előnye van a rendszeres kávéfogyasztásnak

A kávét soha nem, vagy csak ritkán fogyasztó nőknek mérhetően nagyobb az esélye arra, hogy szélütést kapjanak, mint azoknak, akik akár négy-öt csészével is megisznak az illatos italból.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!