Környezetszennyezés

A szemét útja

Személyenként 502 kilogramm kommunális hulladék képződik évente az Európai Unióban, és ebből egy főre számítva 486 kilogrammot sikerült a hulladékgazdálkodás keretében valamilyen módon kezelni. Magyarországon személyenként 413 kiló hulladék termelődött.

Három tipp a pénztárca- és egyben környezetkímélő nyaraláshoz

A gazdasági válság ellenére folyamatos fellendülés mutatkozik a turisztikai iparágban világszinten. Ez főleg a luxusnyaralásokat érinti, azonban egyre többen vannak azok is, akiknek pénztárcájuk megóvása mellett a környezet kímélése is fontos. Ma már nem kifejezetten luxus „zölden” utazni, csak ismerni kell a módját.

Meddig fokozódhat a hőség?

A meteorológusok és az idősebb emberek szeretik mondogatni, hogy volt már ilyen meleg máskor is. Ellentmondani látszik ennek, hogy hétfőn három melegrekord is megdőlt. Tehát valami nem stimmel. Mindannyian érezzük, hogy ez a meleg, ráadásul ilyen hosszú ideig, nem természetes. Ezt nem lehet kibírni

Szennyezett levegőben gyorsabban fejlődnek a növények

Úgy tűnik, a természet mindezt a mi érdekünkben teszi. Laborkísérletek és szabadtéri vizsgálatok alapján ugyanis bebizonyosodott: minél szennyezettebb a levegő, annál gyorsabban növekednek a növények. Talán ez a természet válasza a civilizációs ártalmakra, hiszen a bujább vegetáció több széndioxidot vesz fel, és több oxigént termel a levegő megtisztítására.

A konyhánkban szennyezettebb a levegő, mint a városközpontban

A Sheffieldi Egyetem mérnök-tudósai a légszennyezettséget mérték három lakóépületben, bent és kívül. A lakásokban kétféle típusú energiát használtak: gázt vagy villanytűzhelyet. Méréseik szerint a gáztűzhelyet használóknál háromszor akkora volt a nitrogén-dioxid koncentrációja a város központjában levő lakásban, mint az épületen kívül.

Elegem van a hőségből, mikor lesz már vége?

Az időkép.hu előrejelzése szerint ma tetőzik a kánikula, s igazi hőségre, sok napsütésre van kilátás, de a Dunántúl nyugati részén estefelé zápor, zivatar már előfordulhat. A Dunántúlon és a középső tájakon élénk lesz a déli-délkeleti szél, a hajnali 16-21°C-ról délutánra 32 és 36°C közé emelkedik a hőmérséklet.

Az allergiás tünetek megelőzésére szolgáló kezeléseket márciusban el kell kezdeni

A pázsitfű allergia az egyik leggyakoribb pollenallergia. Az allergiás tünetek a fűfélék virágzásának idején, májustól augusztus elejéig tartó időszakban jelentkeznek. A megelőzésre azonban már most gondolni kell, az immunterápiás kezelést ugyanis a tünetek jelentkezése előtt négy, de legalább kettő hónappal korábban szükséges megkezdeni.

Légszennyezettség: Európa-szerte Magyarországon a legrosszabb

A hazai levegő szennyezettsége is hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon másfél-kétszer többen halnak meg kardiopulmonális megbetegedésekben és tüdőrákban, mint az egyébként hasonló történelmi-gazdasági adottságokkal bíró Szlovákiában vagy Csehországban.

Egy magyar talajjavító szer adhatja vissza egészséges élelmiszereinket 2. rész

Tény, hogy a talaj állapota a nagy adagban használt műtrágyák hatására jelentősen romlik, savanyodik, a földben lévő fontos baktériumok száma csökken, vagy egy részük már kis is pusztult - mondják a szakemberek. Szerintük a negatív folyamatok megállítását, az egészséges talajélet helyreállítását egy magyar szabadalomtól, a Phylazonit baktériumtrágyától lehet várni.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!