Nevetés

Ez az év is jól kezdődik

2017. 01. 24.
Van az úgy, hogy a szilveszter éjjel sem zökkenőmentes.

Tüskés fenyő

2016. 12. 23.
A karácsonyi készülődés se megy mindig fennakadások nélkül, de a problémákon humorral is túl lehet lendülni.

Így kell angolosan távozni a munkahelyről

2016. 10. 27.
Csizmár Robit hívatta a főnök. A galgaszentlászlói konzervgyárban nem volt ez mindennapi dolog. Régebben, amikor az átkosban még Tartós Béke MGTSZ Tartósító és Konzerv Üzemnek hívták a vállalatot, előfordult, hogy az igazgató is lejött a melósok közé az udvarra elpöffenteni egy talpas cigit. Amióta azonban a First Tomato LTD megvette a gyárat, az is eseményszámba ment, ha az osztályvezető helyettes ránézett a futószalagokra.

Bödőcs Tibor: „A nézőnek is tehetségesnek kell lennie

2016. 10. 11.
Neve egyet jelent a szüntelen humorral és nevetéssel. Sokáig színész akart lenni, de végül az ország egyik legismertebb stand up előadója lett. Bödőcs Tiborral 2016 szeptemberében beszélgettünk arról, hogyan válogatja meg a témáit, mennyit improvizál, és hogy miről szól majd a következő estje.

Messze-messze egy távoli galaxisban

2016. 08. 09.
Idegenek, ha beszélgetnek.

Toporzékolni az energiától

2016. 07. 07.
Salamon Beáta megkerülhetetlen az autentikus magyar hangszeres zenében. Prímás, zenetanár, a Méta együttes alapítója, koncertfellépő, színházi és stúdiózenész, nép-és világzenei együttesek – köztük a Csík zenekar – zenei rendezője. „Már pici klasszikus hegedűsként belém verték az előítéletet a népzenével szemben – írja. Ezt próbálom jóvátenni 1981 óta, missziósként.” A népi hegedűt szívesen ötvözi jazz- vagy rock-zenével, de más műfajokba is gyakran kirándul. Súlyos betegségből lábalt ki nemrég – most új erővel várja a feladatokat.

Nyeregbe magyar!

2016. 07. 05.
Köszöntöm önöket levelező lovasoktató tanfolyamunk tanévzáró vizsgáján. Lovas nemzet a magyar. Erre rengeteg szólásunk, mondásunk utal. Az autópályán menet közben szundikáló kamionsofőr ugyebár húzza a lóbőrt, szomszédunk azóta, hogy lila-arany mozaikcsempés jakuzzija van a kertben, magas lóról beszél velünk, és feleségünk összerúgja a patkót a babysitterrel, amikor rájön, hogy minket is teljes odaadással ápol, nem csak a gyereket.

Jediképző tanfolyam indul!

2016. 01. 27.
Örömmel tudatjuk az érdeklődőkkel, hogy a tavalyi nagy siker után idén is elindítjuk legnépszerűbb tanfolyamainkat. A telefonos jóslás és a PR-szakreferens szakokon túl 2016-ban lehetőség nyílik kétszemeszteres OKJ-s Jedi-lovag képzésre.

Piaci karácsony

2015. 12. 22.
- Pali bá, hallom volt a karácsonyi vásárban a kínai piacon?! - Voltam hát. De lehet, hogy az se az vót. - Aztán látott-e csudát?

Két kerékkel kevesebb

2015. 10. 30.
Helló szia szevasz, de jó, hogy jöttél. Mert hát sokan érdeklődnek a moci felől, de ugyebár aki előbb virít, az hasít. Legjobbkor veszed, nekem elhiheted. A sok lúzer csak nyáron pattan nyeregbe, de az igazi motorosok ősztől tavaszig csapatnak. Jó időben a hülye is tud, nem?!
Novemberi akció

C-Vitamin Béres 1000 mg filmtabletta

30 db

855 Ft

28,5 Ft/db
Magas hatóanyag-tartalom: 1000 mg C-vitamin filmtablettánként
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Actival® Extra filmtabletta

90+30 db

4 665 Ft

38,9 Ft/db
4 havi adag multivitamin ásványi anyagokkal, nyomelemekkel, bétakarotinnal, luteinnel és likopinnel
Béres Gyógyszergyár Zrt.,
1037 Budapest, Mikoviny u. 2-4. www.beres.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Baldivian® Night bevont tabletta

30 db

1 660 Ft

55,3 Ft/db
Természetes hatóanyagával enyhítheti az alvászavarokat
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 220 mg filmtabletta

30 db

1 190 Ft

39,7 Ft/db
Enyhe és középsúlyos fájdalmak pl. izom fájdalom, ízületi fájdalom, hátfájás rövid távú kezelésére javallott. Csökkenti a gyulladást és a fájdalmat
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Apranax Dolo 100 mg/g gél

100 g

1 735 Ft

17,4 Ft/g
Hatásos megoldás izom- és ízületi fájdalom esetén: gyulladásgátló, fájdalomcsillapító és hűsítő hatású
Valeant Pharma Mo. Kft.,
1025 Budapest, Csatárka út 82-84.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Kaloba® belsőleges oldatos cseppek

20 ml

1 535 Ft

76,8 Ft/ml
Felső légúti fertőzések, többek között a közönséges megfázás tüneteinek enyhítésére.
Vény nélkül kapható növényi gyógyszer**

Systane® ultra lubrikáló szemcsepp

10 ml

2 190 Ft

219 Ft/ml
Száraz szem kezelésére szolgál: átmenetileg megszünteti a szemszárazság okozta égő érzést és irritációt. Lágy kontaktlencsék nedvesítésére is alkalmazható
Alcon Hungária Kft.
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Gyógyászati segédeszköz*

Neo Citran® Max köptetővel por belsőleges oldathoz

10 tasak

2 485 Ft

248,5 Ft/tasak
A Max formula komplex megoldás a megfázás és az influenza kínzó tüneteire
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

ACC® 200 granulátum

30 db

1 820 Ft

60,7 Ft/db
Segít már a hurutos köhögés kezdetén! Célzottan a lerakódáson hat, feloldja a sűrű váladékot, és segít megtisztítani a légutakat
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Sinupret® belsőleges oldatos cseppek

50 ml

1 780 Ft

35,6 Ft/ml
Az orrmelléküregek és a légutak heveny és idült gyulladásainak kezelésére szolgáló gyógyszerkészítmény. Hatóanyagai gyulladáscsökkentő, nyákoldó hatásúak, megkönnyítik a letapadt váladék felköhögését és kiürülését
Vény nélkül kapható gyógyszer

Strepfen® cukormentes 8,75 mg szopogató tabletta

24 db

1 855 Ft

77,3 Ft/db
Alkalmazható a baktériumok vagy vírusok által kiváltott torokgyulladás tüneteinek csökkentésére. Fájdalomcsillapító hatása, akár 4 órán át tart.
Reckitt Benckiser Kft.,
1113 Budapest, Bocskai út 134-146.
Tel.: (+36) 1 880 1870
E-mail: gyogyszer@rb.com
Vény nélkül kapható gyógyszer

Panadol® Rapid Extra 500 mg/65 mg filmtabletta

24 db

1 285 Ft

53,5 Ft/db
Paracetamol és koffeintartalmú fájdalom- és lázcsillapító gyógyszer. Optizorb® formulával a gyorsabb felszívódásért – a hagyományos paracetamol-koffein kombinációjú tablettákhoz képest
GlaxoSmithKline-Consumer Kft.,
1124 Budapest, Csörsz u. 43.
Tel.: 225-5800 www.gsk.hu
Vény nélkül kapható gyógyszer

Calcium-D-Sandoz® 600 mg/400 NE pezsgőtabletta

20 db

1 620 Ft

81 Ft/db
Idősek kalcium- és D3-vitamin hiányának megelőzésére és kezelésére, csontritkulásban szenvedő betegek kalcium- és D3-vitamin-szükségletének biztosítására
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Eurovit® Oliva-D 2200 NE kapszula

60 db

2 315 Ft

38,6 Ft/db
A D-vitamin zsírban oldódó vitamin. A kapszula LAHB (Lipid Alapú Hatóanyag Bevitel) rendszere extra szűz olívaolajat tartalmaz, melyben a D-vitamin eleve oldott, a szervezet számára hasznosítható formában található
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Diclac® Dolo 50 mg/g gél

100 g

2 145 Ft

21,5 Ft/g
Magas diklofenák hatóanyag-tartalmú fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő gél. Izom- és ízületi fájdalom esetén célzottan a fájdalom helyén hat
Sandoz Hungária Kft.,
1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47.
Vény nélkül kapható gyógyszer

Advil® Cold Rapid 200 mg/30 mg lágy kapszula

20 db

1 920 Ft

96 Ft/db
Csökkenti a lázat, mérsékli az orr és az orrmelléküregek dugulását, csillapítja a fájdalmat és gyulladáscsökkentő hatású
Vény nélkül kapható gyógyszer

Dona® 750 mg filmtabletta

60 db

4 805 Ft

80,1 Ft/db
Kúraszerű alkalmazása csökkenti a porckopás okozta fájdalmat és javítja a térdízület mozgását
Mylan EPD Kft.,
1138 Budapest, Váci út 150.
Tel: +36 1 465-2100
Vény nélkül kapható gyógyszer

Lactiv Plus kapszula

20 db

1 915 Ft

95,8 Ft/db
Ötféle baktériumtörzset és vitaminokat is tartalmaz. Alkalmas antibiotikum-kúra, bélfertőzés vagy hasmenés esetén
TEVA Gyógyszergyár Zrt.,
4042 Debrecen, Pallagi út 13.
Speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer

Blend-a-dent extra erős protézisrögzítő krém

47 g

1 230 Ft

26,2 Ft/g
Egész nap biztosítja a műfogsor stabilitását, így biztonságérzetet nyújt használójának. A ragasztó védi a nyálkahártyát a protézis okozta sérülésektől, illetve megakadályozza az ételmaradék protézis alá jutását
Orvostechnikai eszköz*

Bánó® -féle fokhagyma-galagonya-fagyöngy kapszula

100 db

3 180 Ft

31,8 Ft/db
Érelmeszesedés megelőzésére, a vér koleszterinszintjének csökkentésére, magas vérnyomás és szívpanaszok kezelésénél a gyógyszeres terápia kiegészítőjeként
Gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású készítmény

SeptaNazal® 1 mg/1 ml + 50 mg/1 ml oldatos orrspray

10 ml

1 560 Ft

156 Ft/ml
Csökkenti az orrnyálkahártya duzzanatát és az orrváladék-képződést, ennek köszönhetően csökkenti az orrdugulást. Dexpantenol-tartalmával elősegíti a sebgyógyulást és védi az orrnyálkahártyát
Vény nélkül kapható gyógyszer

Stodal® szirup

200 ml

1 500 Ft

7,5 Ft/ml
A köhögés tüneteinek széles skálájára nyújt enyhítést, ajánlott mind az ingerlő, száraz, mind pedig a sok köpettel járó hurutos köhögés csillapítására, valamint gége-, légcső- és hörghurut esetén. 2 éves kortól adható
Vény nélkül kapható homeopátiás gyógyszer

A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!

* A kockázatokról olvassa el a használati útmutatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát!

** Hagyományos növényi gyógyszer, a javallatokra való alkalmazása a régóta fennálló használaton alapul.

Hírlevél feliratkozás

A hírlevélküldő szolgáltatás – rajtunk kívülálló okok miatt – nem támogatja a Freemail-es és Citromail-es címeket, hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!
Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

Aktuális magazinunk

Magazin címlap Megjelent a Szimpatika magazin 2018. novemberi száma!

Ingyenes magazinunkat kérje gyógyszerészétől a Szimpatika emblémával ellátott gyógyszertárakban! A korábbi számokat ide kattintva érheti el