Iskolai problémák

Támogatás a mindennapos testnevelés sikeréért

A kormány kiemelten fontosnak tartja a mindennapos testnevelés bevezetését és a testnevelésórák szakmai tartalmának megújítását. A mindennapos testnevelésen belül komoly sikert jelent a Magyar Atlétikai Szövetség Kölyökatlétika Programjának országos bevezetése és beépítése a testnevelési kerettantervekbe, ezért a program folytatásához a kormány további támogatást ad.

Egyre több a pelenkás iskolás

Egyre több a pelenkát viselő iskolás Nagy-Britanniában, bár a többség szerencsére szobatisztán érkezik az óvodából – mindössze 5 évesen. A szigetországban ebben a korban már iskolásnak számítanak a gyerekek, akik tanulmányaik kezdetén előkészítő oktatást kapnak.

Továbbtanulás: miből tudjuk kifizetni?

A középiskolások továbbra is „jó befektetésnek” tartják a diploma megszerzését: döntő többségük szeretne továbbtanulni. A szülők kétharmada azonban úgy érzi, hogy csak abban az esetben tudja majd finanszírozni a felsőfokú tanulmányokat, ha gyermekük az államilag támogatott képzésre nyer felvételt.

Amikor nem csak a könyvektől nehéz az iskolatáska

Gyakran az iskolában jelentkeznek először azok az ízületi panaszok, amelyek korábban nem voltak észlelhetőek a szülők számára. A reumás ízületi gyulladás gyakori, de egyelőre kevéssé közismert gyermekkori betegség. A gyorsabb felismerést segíti az a kiadvány, amelyet az ilyen panaszokban szenvedő gyermekek gyógyítását felvállaló Rosszcsont Alapítványt juttatott el valamennyi magyarországi általános iskolába.

Tankönyv a zsebünkben

Azt írja az újság, hogy egy alsó tagozatos általános iskolás gyerek 6-8 kiló tananyagot, azaz könyvet, szótárt, munkafüzetet, tolltartót, atlaszt, füzetet cipel naponta. Erről aztán a régi rögeszmém ismét az eszembe jutott. Igazából nem értem, miért.

Hátsérülést okozhat a túl nehéz iskolatáska

Mivel elkezdődött az iskola, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a túl nehéz iskolatáska gyakran okoz hátsérülést a gyerekeknél. Több mint 13 700 öt és tizennyolc év közötti gyereket kezeltek egy év alatt csak Amerikában hátizsák okozta hátsérülés miatt.

Soha ne hagyd egyedül!

Az iskolások által várva várt nyári szünidő sajnos számos lehetséges veszélyforrást is jelent a kicsik számára. A tapasztalatok szerint nemcsak a kellemes élmények, hanem a gyermekeket ért balesetek száma is növekszik a nyári hónapokban.

Kötelező lesz a tornaóra mindennap

A kormány döntött arról, hogy az iskolákban bevezessék a mindennapos testnevelést, amelytől a gyermekek jelenlegi rossz egészségi állapotának jelentős javulása várható. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010-es Az "Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása" kutatása szerint a magyar fiatalok - 11, 13 és 15 éves korosztály - nagy részére jellemző a mozgásszegény életmód és a testképzavar.

Már a gyerekek is keveset és rosszul alszanak

Több mint ötezer gyermek és fiatal töltötte ki az alvással, alvászavarokkal kapcsolatos tényezőkről, rizikófaktorokról szóló kérdőívet, több mint kétezren válaszoltak az összes kérdésre. A Magyarországon egyedülálló kutatás rávilágított: a gyermekek harmadának van valamilyen alvászavara.

A nyitólapról ajánljuk

Friss cikkeink

Hírlevél

Feliratkozom a Szimpatika hírlevelekre, ezzel elfogadom az Adatkezelési Tájékoztatóban olvasható feltételeket, és hozzájárulok, hogy a szimpatika.hu a megadott e-mail címemre hírlevelet küldjön, valamint saját és partnerei üzleti ajánlataival felkeressen.

Az űrlap kitöltése, az adatok megadása önkéntes.

A hírlevélküldő szolgáltatás nem támogatja a freemail.hu-s és citromail.hu-s címeket, ilyen címek megadása esetén hibák léphetnek fel!
Kérjük, használjon más e-mail szolgáltatót (pl: gmail.com)!